Abban az időben Jézus útközben látott egy vakon született embert. A
földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente,
és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit
jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már
látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez
az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások
pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az.”
Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz.
Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét,
szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan
kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és
most látok.” A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől
való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így
szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás
támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki
megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!” A zsidók ezt
felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?”
És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele,
megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az,
Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled
beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult
előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem
látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt
néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is
vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti
azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.”
Jn 9,1. 6–9. 13–17. 34–38


Elmélkedés:
A tisztulás ideje
Az ismert költőről, Rainer Maria Rilkéről olvastam egy kis történetet,
amely szerint párizsi tartózkodása idején naponta elhaladt az utcán egy
koldusasszony mellett, aki mindig ugyanazon a helyen várta az emberek
adományát. Ha a járókelők közül valaki pénzt dobott kis dobozába, ő
mozdulatlanul ült tovább, nem látszott rajt nagy öröm, csupán egy alig
észrevehető fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. De azt is teljes
közömbösséggel szemlélte, hogy az emberek többsége adakozás nélkül ment
tovább és sokan észre sem vették. Mosolyt soha senki nem látott az
arcán, de hát milyen érzelmeket is várhatunk egy sanyarú helyzetben élő
koldustól? A költő egy reggelen egy szál virágot adott a
koldusasszonynak, akinek ebben a pillanatban felragyogott az arca,
talpra ugrott és lelkesen megszorította az adakozó kezét. A váratlan
adomány váratlan cselekedetre indította őt. A költő mosolyogva ment
tovább, s hátrapillantva még látta, hogy az asszony összepakolja
holmiját és elindul haza, pedig még csak reggel volt. A koldus aztán
néhány napra eltűnt, csak egy hét múlva tűnt fel újra megszokott
helyén. Úgy tűnik napokig tartott öröme és boldogsága, mert olyan
dolgot kapott, ami többet ér a pénznél.
Ez a kis történet jutott eszembe a vak koldus csodás meggyógyítását
olvasva. Jézus sarat tesz a vak szemére. Egészen furcsa cselekedet ez a
mi Urunk részéről. Más gyógyításoknál egyszerűen csak az Atyához
fohászkodik, ismét máskor elegendő kezének érintése, s máris meggyógyul
a beteg. Még az is előfordul, hogy nincs is a beteg közelében, s mégis
megtörténik a gyógyulás, gondoljunk csak például a Kafarnaum városában
élő pogány százados szolgájának esetére (vö.: Mt 8,5-13). De most
furcsa, legalábbis nekünk egészen furcsának tűnő dolgot tesz. Sárral
keni meg a vak szemét. Ezt, illetve a vízzel való megmosdást követően
történik meg a gyógyulás. Nem mondhatnánk, hogy a sárral való
érintésnek köszönhetően, vagy annak eredményeként, hiszen mindez
bizonyára nem elengedhetetlen feltétele a csodának, ha más esetekben
nem volt szükség hasonlóra. Jézus cselekedete furcsa és meghökkentő
jel. Váratlan jel, amelyre talán azért volt szükség, hogy a vak lemossa
magáról a sarat, s ez a mosakodás jelzi számára a test és a lélek
megtisztulását. A beteg testrésznek, a szemnek szüksége van a
tisztulásra, de a beteg léleknek ugyanúgy szüksége van a tisztulásra, a
bűntől való megtisztulásra. A farizeusokkal való beszélgetés és vita
témája e kettős tisztulás.
A nagyböjti időszak a tisztulás ideje számunkra. A bűntől való
megtisztulás ideje, hogy tiszta lélekkel várhassuk a feltámadás húsvéti
ünnepét. Bűneikkel saját magunkat sározzuk be, elfedvén ezzel az
istengyermekség tiszta arcát önmagunkon. A szentgyónásban Isten
megtisztítja arcunkat, szívüket és lelkünket, hogy újra tiszták
legyünk. És itt is váratlan dolog történik. Isten ugyanis nem megbüntet
minket, mikor beismerjük előtte vétkeinket, hanem megbocsát. Szeretetét
és irgalmát mutatja felénk, amely örömöt ébreszt bennünk. A megtisztult
ember igazi öröme ez. Az isteni szeretet által megérintett ember öröme.
A szabad ember öröme, aki megérezte, hogy minden pénznél és emberi
adománynál többet ér Isten megbocsátó és megtisztító kegyelme.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned
ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz
nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra
és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak.
Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számom

ra!