Kicsoda a vak, ha nem az én szolgám, és olyan süket, mint az én követem, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?" (Ésaiás 42,19)
"Nem illő dolog, hogy azok, akiktől Jézusnak oly sokat kell elviselnie eleséseik és torz vonásaik miatt, állandóan azokon a bántásokon, valós vagy vélt sérelmeken rágódjanak, amelyeket mások okoztak nekik. És mégis, vannak olyanok, akik állandóan gyanakvó töprengésekkel telnek el, hogy vajon mások hogyan viszonyulnak hozzájuk.

 

"A nyelv szelídsége életnek fája, az abban való hamisság pedig a léleknek gyötrelme."
(Példabeszédek könyve 15.4.)

"Jézus a szelídséget azok közé az erények közé számítja, amelyek alkalmasakká tesznek bennünket Isten országára... A romlott emberi természet mindig kész a vitatkozásra, de aki Krisztustól tanult, az megszabadult önző énjétől, a büszkeségtől és az uralomvágytól, lelkében békesség honol, mert önmagát Isten Lelkének adta át... Csak az önszeretet ronthatja meg békénket.

 

"Ó Isten, gyermekségemtől tanítottál engem, és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat. Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, ó Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet." (Zsoltárok 71:17–18)


"Gyengéd szeretettel kell viseltetnünk azok iránt, akik Isten művével kapcsolták össze egész életüket. Ezek az agg munkások mindvégig hűségesen kitartottak a próbákban. Lehetnek gyengeségeik, de még mindig vannak olyan képességeik, amelyek értékesek Isten művében.

"Amikor Ésaiás megjövendölte a Messiás születését, a Megváltót a »békesség Fejedelmé«-nek nevezte. Amikor az angyalok meghirdették a pásztoroknak, hogy Krisztus megszületett, ezt énekelték a betlehemi síkság felett: »Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, a földön pedig békesség és jóakarat az emberek iránt« (Lk. 2:14). Látszólag ellentmondás van e prófétikus kinyilatkoztatások és Krisztus eme szavai között: »Nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak a földre, hanem hogy fegyvert« (Mt.