Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a
világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen
hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha
szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya
nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd
bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ
fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy
szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Jn 14,27-31
Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek – mondja Jézus az
utolsó vacsorán. A vallásos és rendszeres szentírásolvasó számára nem
előzmény nélküliek e szavak, hanem azonnal észreveszi, hogy az ószövetségi
idők jövendölései beteljesednek azáltal, hogy Jézus ajándékba adja a
világnak és az emberiségnek az igazi a békét. A prófétai jövendölésekben
sokszor előkerül a gondolat, hogy a messiáskirály elérkezésével és Isten
uralmának megvalósulásával elérkezik a földre a békesség. Izajás például a
„béke fejedelmének” jöveteléről beszél, Mikeás pedig azt mondja az
eljövendőről, hogy „ő maga lesz a béke”. A jövendölések megvalósulását
először akkor tapasztalja meg a világ, amikor Jézus születésekor az
angyalok békét hirdettek a jóakaratú embereknek. Ahol pedig Jézus fellép,
ott a béke is megjelenik, bár tanítása felforgatja ennek a világnak a
rendjét, hogy az isteni béke költözzön helyébe. Találjuk meg
boldogságunkat a békességszerzésben!
© Horváth István Sándor
Kommentáld!