Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint
lekicsinylő megjegyzést tett rá.
- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem
tőle.
- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!
Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:
- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri,
hogy elejétől végig elolvassa.
Az ajánlat nagyon csábító volt.
Azután hetekig nem láttam a fiatalembert.
Egyszer csak megint megjelent.
- Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?
Nagyon komolyan felelt:
- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent
nem értettem meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy
végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított
úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig
kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egész boldog
lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv
mond, akkor el vagyok veszve, ha nem változtatok az életemen.
Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És
most - a Biblia az élet könyve számomra.
(Wilhelm Busch: Jézus a mi sorsunk c. könyvből)
Kommentáld!