| |
|
|
| |
Isten
(Manna a hit táplálásához 14. oldal.)
"Isten az a név, mellyel elnevezték az emberek az első és legnagyobb
titkot, amelyről magának fogalmat alkotni, melyet határozottan
bebizonyítani egyetlen ember sem képes.
Istent csak logikailag lehet megokolni, és titokszerűen érezni.
Nevezzük tehát Istent: ősérzésnek.
Hol van az az ember, aki képes volna megmagyarázni a saját érzését, mely
benne él, mely őt mozgatja és vezeti, s általa tettekben nyilatkozik
meg? Egyetlen ember sem, képes azt még megközelítőleg sem leírni miként
lehetne tehát képes, leírni az ősérzést, mely minden egyéni érzésnek
szülője?!
Vajon Isten csak az emberekre nézve titok-e?
Éppen nem. Titok Ő a legmagasabb szellemekre nézve is ámbár ezek
jobban, igazabban, tisztábban érzik és értik Őt, mégis titok,
megmagyarázhatatlan titok marad Ő részükre azért Ő az Ős, az Örök, a
Teremtő!
Sok ember erőlködik ennek a titoknak a megmagyarázásán, anélkül, hogy
saját titkukat, önmagukat megfejtették volna ugrásokat akarnak tenni a
megfejtésben s ez ugrások közben bukás után bukás éri őket, e bukás
folytán bolondokká lesznek és mindig kevesebbre képesek, mígnem mindig
jobban eltávolodnak minden létnek titokteljes ősokától.
A legmagasabb, legtisztább szellemek Istent olyan tisztán érzik, amilyen
tiszták ők maguk, miként tökéletes érzelmi tehetségük azt nekik
megengedi és miként azt egyetlen ember sem képes elgondolni, és mégsem
tudják megmondani, hogy mi módon érzik Őt. Nagyon jól esik nekik
megérezni az Ő akaratát, bölcsességét, az ő szeretetét, de hiába
kérdeznétek tőlük, hogy mi módon érzik? Nem tudják megmondani, mert ez
titok, melyet Isten magának tartott fenn, mely Benne, az őstitokban
gyökerezik és ki nem számítható (Tőle el nem ragadható), minthogy a
legnagyobb és legerősebb teremtmény is gyenge ahhoz, hogy ezt a gyökeret
kiszakíthassa." |
|
| |
(Mai kor vallása 77. oldal)
"Lelkem megtelt boldogsággal, édes érzésekkel és kérlek Téged, mindenek
Alkotója, fenntartója, mi Teremtőnk, szeretet Istene! Adj erőt, hogy
Rólad írhassak. Ámen.
A legmagasabb értelem, bölcsesség, legforróbb szeretet és a legerősebb
akarat Ő benne él. Ő az élet kezdete, központja. Ő belőle, Ő körülötte
sugárzik az élet, a legtisztább, a legmagasztosabb erő, amely élteti és
kormányozza a világmindenséget.
A szellemek atyja Ő és minden élők csírája, a folyton-folyvást alakuló
világok és napok Teremtője. Ő a változatlan egyörök-Isten, kit a
teremtettek soha fel nem foghatnak, soha ki nem kutathatnak. Ő minden,
ami volt, ami van, és ami lesz. Őt nem láthatja senki a teremtettek
közül, csak érzi és tapasztalja Őt. A legtisztább szellemek is csak,
mint végokot és végcélt ismerik és imádják.
Hol keresd az Istent, kedves testvérem? Ne keresd az égben, mert te Őt
ott úgy sem találod, testnek a föld a hazája. A te emberi agyaddal
úgysem kutathatod ki a szellemi titkokat, ne a nagyban, hanem a
kicsinyben keresd és ha megtaláltad, nagy lesz Ő a legkisebben is a te
lelki szemeid előtt.
A templomban se keresd, hisz ott a hideg falak között nem lakik Ő, a
szeretet Istene, hanem menj ki a szabadba, keresd meg a legcsendesebb
helyet, végy a kezedbe egy szál virágot és egy kicsiny parány magocskát
és keresd az Istent. Gondolkozz és vizsgálj."
|
|
| |
|
|
| |
Jézus
(Krisztus az Úr és a boldogság világai 206-207. oldal)
"Minden - minden a mi Urunknak, a Jézus Krisztusunknak köszönhető.
Ha Ő nem jön el, vagy nem tölti be a feladatát Isten akarata szerint,
minden elvész. Ezért volt tervbe véve és már a világ fundamentumának
felvettetésekor ígérte meg Isten a Szabadítót, de nem küldte el idő
előtt, mert az embert mindig csak akkor lehet valami jobbra átállítani,
amikor már az igénye kifejlődött a lelkében arra amikor kívánja, amikor
vágyakozik utána, csak akkor lehet neki adni a jót, mert akkor tud vele
mit kezdeni.
Keresztelő János zárta le a természettörvény korszakát. Nem is jöhetett
volna magasabb szellem ennek lezárására más, csak olyan, aki ennek a
bukott világnak a légköréhez tartozott. De nem jöhetett a bűnös
emberiség megváltására sem más, mint egy soha nem bukott elsőd, mert egy
alacsonyabb fokozatú szellem számára ott lett volna a veszély arra,
hogy ebben a világban elbukik. Valahányszor egy ember elbukik - itt még
csak emberről beszélek - abban nem csak az a szomorú, hogy ő elbukott,
hanem az, hogy az elbukásával magával ránt másokat is.
A mi Urunk, a Jézus Krisztusunk személyében a legtisztább, a
legtökéletesebb, a legnagyobb, Isten közvetlen küldötte jött a földre
nem Isten maga, ahogy a vallások tanítják, hanem a Fiú, Isten tisztán
maradt teremtménye, Isten báránya, akiben mindennemű képesség meg volt e
nagy áldozathozatalra.
A szellemi és fizikai távolság a bukott ember és Krisztus között oly
nagy, hogy az emberileg kifejezhetetlen. A csillagok távolságát a
földtől fényévekben méritek és nem egyszer a csillag már régen kihunyt,
mire a fénye a földre ér. Ezek csak messzi, tőletek távol lévő
csillagok, de hol vannak ezek az Isten országától, hol vannak ezek
attól, ahová minden beérkezik, ahol minden a tökéletesség állapotába
jut?
Krisztus onnan jött el, itt volt testben, és Ő, akinek "égen és földön
minden hatalom megadatott", mindent elviselt. Itt volt és megmosta
tanítványainak lábait, eltűrte, hogy a durva római katonák arcul üssék
és hordozta a keresztet. Egyetlen pillantással, érzésének egyetlen
rezgésével, az egész világmindenséget megsemmisíthette volna, és mégsem
tette.
"Isten annyira szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta
érette" és ez az egyszülött fiú mindennél kedvesebb neki, mert ezen az
egyszülött fián keresztül lehetett a tékozló fiakat visszahozni az atyai
hajlékba. Csakis az Úr Jézus Krisztus által volt lehetséges, Aki a
benne lévő mérhetetlen szeretetből vállalta ezt az áldozatot, lemondva
mindenről, amivel rendelkezett és harminchárom földi esztendőre lejött
erre a világra, hogy a "világnak Világossága" legyen, példát
szolgáltasson, és utat nyisson a bűnösök részére."
|
|
| |
(Mai kor vallása 87-88. oldal)
"Kedves földi testvéreim! Keressétek a Megváltót! Az ő beszédeit
hallgassátok, az ő tanácsait kövessétek! Ne forgassátok ki, ne
értelmezzétek másképp. Ő világosan beszél, amikor azt mondja: "Én és az
Atya egyek vagyunk senki nem jöhet az Atyához, hanem csak én általam". Ő
és az Atya egyek az elsődök sohasem bukott, soha a törvényből ki nem
lépett, a tökéletesség isteni magaslatára jutott gyermekei az Atyának,
akivel eggyé lettek már az idők végtelenében.
"Az Atya megdicsőíti magát a Fiúban". Amikor az emberségnek, a bűnös,
bukott világnak megmutatja magát a Fiú által, ki a fény birodalmából
leszállva, emberi testet vesz magára, hogy az emberek láthassák Isten
dicsőségét, irántuk való nagy szeretetét, megajándékozza őket a
bűnbocsánat drága ajándékával, hogy megtérjenek, hogy szabad legyen az
út a földből a mennybe. Mert már a bűn egészen eltorlaszolta a mennyek
kapuit az emberek előtt.
Isten kegyelme nélkül nem állhatnál meg oh ember, a nagy számadás
napján, mert az igazság előtt vétkeid súlya lehúzna téged az örök
kárhozatba*, a megsemmisülésbe. De a kegyelem készen áll részedre
mindenkor magadhoz vonzhatod alázatos megtéréseddel és az Úr Jézus által
hirdetett és megvilágított törvénybe való belépéseddel.
"Senki nem mehet az Atyához" senki az ő saját igazságával nem
közeledhetik a magasságos Istenhez, csak a kegyelem által és a kegyelem
az Úr Jézus által jelentetett ki.
Senki nem ismerheti úgy az Atyát, mint a Fiú, aki vele egy és így senki
nem hirdetheti őt oly tökéletes tudással, mint a Fiú. És Ő a szeretet
istenét hirdeti, nem pedig a bosszúálló istent, aki megbünteti az apák
vétkeit a fiakban még hetedíziglen is. A szeretet istene csak
szeretetet, nem pedig áldozatot vár az ő teremtményeitől. A Megváltó
áldozatot hozott mégis, de nem a szeretet Istenének, hanem a bukott, a
süllyedt szellemeknek, az embereknek. Mert az ő eszméi, az isteni
törvények és igazságok, melyekkel Ő a bűnben és vétekben elsüllyedt
világot megváltotta és felemelte, ezek voltak azok a kincsek, amelyeket Ő
az embereknek hagyományozott, melyek által ők megtérhetnek és
megigazulhatnak, nem pedig a véráldozat, miáltal sokak szerint az isten
kiengesztelődött."
* : Ez az örök gyötrelem jelent a szellem számára egy úgynevezett
örökkévalóságig tartó halált, amikor a szellem nem munkálkodik, hogy
azután a Messiás újjáébressze őket s új fejlődés, új világosság felé
vezesse ugyanazzal a szeretettel, amellyel a régi iskolában, a földön
vezette, de ahol már további haladás nem volt lehetséges számukra.
id.:Az utolsó óra munkásaihoz
|
|
| |
|
|
| |
Kegyelem
(A kegyelem törvényvilága 22-23. oldal.)
"A kegyelem az Isteni szeretet közvetítő fokozata, mellyel a legalsóbb
régiókba is lehajol és ott is érezteti mentő és újjáteremtő hatását.
Nincs a földön olyan messzeség és olyan mélység, ahová a kegyelem el nem
juthat, és ahonnan fel nem segíthet nincs olyan erkölcsi tévedés,
melyet a kegyelem helyre nem hozhat, s át nem változtathat nincs olyan
bűn, melyet a kegyelem fel nem oldhat, ha egyszer a tévelygős bűnös még
földi testében felismeri azt, és szabadulni akar tőle.
A földi élet a jelen, a ma, melyre mindig a múlt veti árnyékát. Ezek az
árnyak néha félelmetesek, rettenetesek, sötétek, mert a ma, a jelen
világossága és életereje megelevenítette őket. De minden
félelmetességüket elveszi a kegyelem, ha a lélek felismeri ezt élete
útján, és reá bízza sorsát. A kegyelem felemeli, megtisztítja és
megszenteli a benne hívők lelkét, mert a kegyelem nem ítél, nem büntet,
nem "szolgáltat igazságot", nem vet meg, hanem időt ád a megtérésre,
alkalmat a javulásra. A gyengét segíti és támogatja a jóban, az erőset
bátorítja, és munkába szólítja.
Néha magas szellemi igazságokat hoz a kegyelem azok részére, akik ebben
a munkában fáradnak. Ezt a kiválasztottak, mint segítő eszközt, mint
erőpótlást kapják, hogy úgy a saját, mint mások lelkének haladását
előmozdítsák s létüket a valóság világában megszilárdítsák.
A kegyelem a földi életben minden léleknek más és más kibeszélhetetlen
gazdag és sokoldalú ajándékokat, boldogító eredményeket nyújt, ha az
ember már a földi életében felismerte és kinyújtotta érte a kezét.
Azért nem mondhatja senki, hogy nincs szüksége a kegyelemre, mert
kegyelem minden, amit elnyertünk: kegyelem az, hogy élünk, mozgunk és
vagyunk kegyelem az, ha a jót megismertük és cselekedni tudjuk. Az
ember önmagában, a kegyelem nélkül a gonoszban elsüllyedt lélek, a
halálnak és kárhozatnak martaléka, de a kegyelem által Isten gyermeke,
mennyei úr.
És mindezt a földi élettel nyeri el az ember a jelenben, mert a múlt
sötét, lejárt alkalom már, melyet sem visszahozni, sem megváltoztatni
semmiféle hatalom nem képes. A jövő pedig még nem a tied földi ember,
azt Isten kegyelme tartogatja számodra. A jelen a fontos, mert az a
tied."
|
|
| |
(Az utolsó óra munkásaihoz I. 66-68. oldal.)
"Igenis, testvéreim, kegyelem van, egyéni gondviselés van, kegyelmi idők
is vannak. De ha ezt az isteni igazságot megérteni kívánjuk, akkor a
nézőpontot az emberi relatív felfogás helyett át kell tennünk az isteni,
abszolút felfogás helyére és onnan tekinteni a kegyelmet, mint Istenből
áradó, életet adó, mindent fenntartó valóságot.
Mert valóban Isten Egy, örök, abszolút az ő lényege is csak egy,
változatlan, örök, akinek csak egyetlenegy tulajdonsága van: a szeretet.
Ez a szeretet, mihelyt bukott világokat ér, kegyelemmé alakul át. És
valóban ez a kegyelem mindenkire, jóra, rosszra, tisztára és
tisztátalanra egyenlő erővel, személyválogatás nélkül sugárzik alá, mert
Isten napja egyformán süt jókra és gonoszakra, Isten egyformán ad esőt a
jóknak és a gonoszoknak. Azonban a mélyen bukott, eredetét elfelejtett,
szegény, elsötétült szellem ennek a kegyelemnek egyetlen sugarát sem
tudja befogadni magába, mert szellemileg halott, jéggé dermedt.
Szenvedélyei, amelyek állandóan fűtik, eltaszítják lelkétől a kegyelem
sugarait, amelyek ugyanazzal az intenzitással áradnak rá is, mint jókra
és igazakra, a tisztákra és a magasakra.
Aki már fejlődésének bizonyos kicsiny magaslatát elérte, annak a lelke
már egy parányit megnyílik, abba a kegyelemnek egy sugara már behatol s
életre ébreszti az elalélt, szegény lelket. Ezt nevezik az emberek
hitnek.
Amikor ez az egyetlen sugár helyet talált a lélekben, ott bent, mint
élő erő munkát kezd kifejteni, a lélek elaléltságából lassan-lassan
feleszmél, ajtaját kitárni igyekszik és minél szélesebbre tárja, annál
szélesebb sugárban éri őt a kegyelem melege és világossága.
Mivel pedig a vágyakozása is lassan-lassan felébred, sóvárgó szomjúságot
érez a kegyelem nagyobb mértéke után, tehát a kegyelem - amely nem
puszta mechanikai erő, hanem élet - mint életet adó vibráció nagyobb
tömegben odavonzatva telíti a lelket. Ettől fogva nemcsak az a
biztonságérzet van meg benne, amelyet az első sugár elfogadása után
érzett, hogy ő tartozik Valakihez, hanem átjárja lelkét a hálának, a
szeretetnek, az imádatnak az érzése is.
Íme az egyéni gondviselés. Az, aki a kegyelemnek ezt a sugarát a
kebelébe fogadja, egyszerre megérzi, hogy vele valaki személy szerint
törődik.
Akik sohasem buktak, vagy akik a bukásból immár eredeti tisztaságukra
felemelkedtek, mint ragyogó fényközpontok, az Atya trónja körül állanak.
Ezeknek a szellemét nem burkolja el semmi sem a szeretet sugarai elől
azok rajtuk töretlenül keresztül hatolnak, ami őket magukat is
ragyogókká, világítókká, életadókká teszi.
De mi történik azokkal, akiknek a lelke annyira meghomályosult, akiket a
jégpáncél annyira körülölelt, hogy immár egyetlen sugár befogadására
sem képesek? Amikor a szellemek idáig jutnak, akkor egy azok közül a
ragyogó szellemek közül, akik töretlenül bocsátják át lelkükön az Atya
szeretetének sugárzását, ennek a szeretetnek ellenállhatatlan erejétől
indítatva alászáll abba a szegény világba, hogy életet vigyen a halálba,
értelmet az életbe, szeretetet az értelembe és áldozatot a szeretetbe.
Alászállt ide is, erre a szegény földre Egy, a Messiás, az Úr Krisztus,
az Isten kegyelmének hordozója, elhozta a kegyelmet, és szelíd
erőszakkal odaajándékozta e föld szellemiségének, amely azt közvetlenül
az Atyától elfogadni többé nem volt képes, mert az isteni sugárzás
hatásával szemben immár érzéketlen volt."
|
|
| |
(Az utolsó óra munkásaihoz I. 80-81. oldal.)
"Egy emberi hasonlatot mondok nektek, kedves embertestvéreim.
Képzeljetek el valakit, aki annyira eladósodott, hogy nincs többé a
világon senki, aki neki hitelezne és a zsebében nincs többé egyetlenegy
fillér, amellyel az őt eltemetni készülő adósság kamatainak csak a
kamatját is fizethetné. Vajon az ilyen ember verheti-e büszkén a mellét,
azt mondván: "majd megfizetek mindenért, a törvény úgyis behajtja
rajtam!" Nem mosolyognátok-e az ilyen ember önérzete felett? És az
emberi törvény, az önzés törvénye talált rá formulát és módot, hogy az
ilyen végképp eladósodott emberen is segítsen. Kiegyezik a hitelezőkkel,
megfizeti adósságainak azt a bizonyos százalékát, amennyire aktíváival
erre képes és a többi el van neki engedve.
Nos, ha az önzés törvénye, amely e földön uralkodó, talál megoldást az
ilyen kétségbeesett helyzetben, vajon a kegyelem törvénye ne találna rá
megoldást? Sokszorta inkább és sokszorta kegyelmesebben. De miként annak
az eladósodottnak is be kell jelentenie azt, hogy fizetésképtelen, úgy
az eladósodott szellemnek is be kell jelentenie az ő mennyei Atyjának,
hogy "légy irgalmas nekem bűnösnek!" vagyis át kell éreznie lelkében
annak egész mélységéig azt, hogy ő maga senki és semmi, hogy ő képtelen
csak valamit is megfizetni azokból az adósságokból, amelyeket
könnyelműen, rossz számítással csinált és nincs egyéb menekvése, mint
csak egyetlenegy: az Isten kegyelme."
|
|
| |
|
|
| |
A Szentírás
(A Krisztus az Úr és a boldogság világai 185.old. és a 192. oldalról.)
"Olvassátok és tanulmányozzátok az Írásokat a Szentlélek
megvilágosításában - és mégsem értitek mindenkor. Ez azért van, mert az
Írások a szellemi emberhez szólnak és időnként még ti is csak a testi
füleitekkel vesztek tudomást a felolvasottakról, és ezért nem válnak
tisztává előttetek.
Az Írások az Igét tartalmazzák. Az Ige, amely János evangéliuma szerint
kezdettől volt, azaz "kezdetben vala az Ige és az Ige vala az Istennél
vala és Isten vala az Ige".(János 1:1) Az Ige lényeget jelent: a létező
dolgok legbensőbb lényegét. Az Igét, mint a dolgok legbensőbb lényegét
megérteni nem könnyű különösen nem könnyű, ha a testi ember betakarja a
szellemi fülét, aminek következtében a szellemi ember nem képes
kellőképpen tájékozódni.
Az Írások mindennek a magvát tartalmazzák az írások szűkszavúak és a
legegyszerűbb szavakkal próbálják az emberekhez közel hozni azt, amit
mondani kívánnak.
Az Írások nem a szellemeknek szólnak, hanem az embereknek és ezért
mondja a Lélek, hogy akinek füle van a hallásra, az hallja, azaz
megértse a dolgok lényegét. A mi Urunk, a Jézus Krisztusunk
szimbólumokhoz folyamodott, mert a szellemvilágból az asztrális és
mentális sík fogalmait nem lehet a tér, anyag és idő világának szavaiba
öltöztetni, mert az emberi szavak nem takarják a lényeget. Az emberi
szavak csak azt takarják, ami ehhez a ti világotokhoz, az anyagi
világhoz tartozik."
"Krisztus második eljöveteléig, az utolsó pillanatig az emberek
születnek, házasodnak, élnek úgy, mintha semmi veszély nem lenne, mert
nem veszik észre, hogy az az út, amelyen járnak, szakadékba vezet. Az
embernek meg kell térnie! Ehhez nyújt segítséget a Biblia a Szentírás,
amit nem az egyes vallások előírások szerint kell értelmezni nem szabad
azt a testi ember értelme szerint magyarázni mégcsak az sem elegendő,
ha abból valaki pontosan tud idézni részleteket.
A Szentírást lélek szerint kell olvasni meg kell találni benne az Igét,
meg kell találni benne a lényeget, meg kell találni benne a szellemi
mondanivalót. A Tízparancsolatnak is megvan a szellemi magyarázata, azt
is elolvashatjátok újra és újra, hogy mit is kell abból az embernek
kivennie, hogyan is kell azt az életében megvalósítania."
|
|
| |
|
|
| |
Megtérés
(Az utolsó óra munkásaihoz I. 78-79. oldal)
"Megtérés a jelszó, embertestvéreim, az idők teljessége előtt. De nem az
a megtérés, amelyet ez az emberi szó bizonyos viszonylatokban kifejez.
Nem az a megtérés, amelyet a súlyos bűnösre alkalmaznak, amikor az bűnét
bevallja és megfogadja, hogy többé el nem követi! Az ilyen lélek még
nem megtért lélek szellemi tekintetben. Nem megtért lélek az sem, aki az
életében súlyos bűnt nem követett ugyan el, de a hitélettel vajmi
keveset törődik, mert nem is hisz. És nem megtért lélek az sem, aki
tudja, hogy van Isten, templomba is jár, de nem adta át lelkét az Úrnak,
hogy Ő idomítsa azt a saját jótetszése szerint, hanem él úgy, mint
minden más ember, azzal a különbséggel, hogy az a benső öntudata megvan,
hogy eleget tesz Isten parancsolatának. Ez mind nem megtért lélek,
kedves testvéreim. Ki hát a megtért lélek?
Egykor felment a templomba egy farizeus és imádkozván az oltár előtt,
felsorolta mindazokat a jókat, amelyeket cselekedett és a törvény
betűjére hivatkozva, mintegy büszkén igényelte magának az Úr kegyelmét.
Egy szegény publikánus pedig hátul megállván, szemét sem merte
felemelni, hanem mellét verve mondotta: "Légy irgalmas Uram nekem,
bűnösnek!" Ez az utóbbi típusa a megtért léleknek. Megtért lélek az, aki
megismerte az Istent és az ő szent Fiát, az Úr Jézus Krisztust, mint
olyanokat, akiknek kezében van a hatalom mennyen és földön. Megtért
lélek az, aki nem várja a maga megigazulását sem a törvénytől, sem a
cselekedetektől, hanem csak egyetlen egytől: az Isten kegyelmétől.
Megtért lélek az, aki tisztában van azzal, hogy ha bármit cselekednék
is, ha az egész vagyonát a szegényeknek szétosztaná és a testét a tűzre
adná is, még mindig nem igényelheti a megigazulást és az üdvözülést,
mert hiszen csak azt adta oda, amit neki is Isten az ő jótetszéséből
ingyen ajándékozott."
(Az utolsó óra munkásaihoz I. 89. oldal)
"Az az ember és az a szellem, aki megtért, közvetlenül az Isten
kegyelmébe kapcsolta magát, olyan hatalomba, amelynek ellen nem állhat
senki, amely az egész teremtettségen uralkodik. Ez a hatalom hordozza az
igazán megtért embert. Akinek ez a hatalom tartja a hóna alatt a kezét,
annak nem kell félnie a jövőtől, az bizton tekinthet előre, mert annál,
amit ő várhat és remélhet, - ha az igaz lélekkel van az Úrhoz, -
mindenkor többet, megszégyenítően többet juttat neki az Úr és sokkal
gyorsabban viszi őt előre a fejlődés útján, mint a szegény meg nem tért
szellemet, akit csak a szenvedések szeges korbácsa hajt előre az
evolúciónak lassú menetű pályáján."
|
|
| |
|
|
| |
Keresztség
(Emánuel szellem nyilatkozatai 281. oldal)
"Minden szellemi igazságnak, melyet olyan fokozaton álló világnak
kijelentenek, mint a ti földetek, külső látható alakban kell
megjelennie, materializálódnia. A szellemek összetartozása örök igazság,
a szellemek összeköttetése egymással a legfelsőbb foktól kezdve a
legalacsonyabbig a szellemi erők átvitelének, továbbadásának az eszköze.
Aminthogy Krisztus az Úrvacsorát is oly céllal szerezte, hogy az
segédeszköze, vezetője legyen a valódi szellemi közlekedésnek vele, így
alávetette magát a keresztelésnek is, hogy megtanítson titeket arra,
hogy ez nem csupán jelképes cselekmény, hanem rátok nézve törvényes
segédeszköz a vele való összeköttetésre. Krisztus keresztségében Isten
szelleme kötötte össze magát vele és a szózat bizonyította azt a legfőbb
szellemi tökéletességet mindazok között, amik valaha földeteken
kinyilatkoztattak.
Krisztusnak magának nem volt szüksége a keresztségre, mivel ő minden
földi segédeszköz felett állott, azaz neki ilyenekre szüksége nem volt,
hogy az Atyával összeköttetésbe lépjen hiszen az Atyát nem is hagyta el
soha. Mert bár ő a föld törvényeinek alávetette magát, amennyire ez a
veletek való összeköttetéshez szükséges volt, de ezáltal még nem hagyta
el az örök törvények világát, azt a fénykört, ahová ti még nem léptetek
be, de amely neki még az emberi ruhában is otthona és légköre maradt,
amelybe ő, a világosságot, a táplálékot, tiszta erőt keresett, mindig
fölemelkedhetett. Minthogy ő a tökéletességet már elérte, akarata
elégséges volt arra, hogy magának emberi testet készítsen. Akaratával a
köteléket, ami őt az emberi testhez kötötte, ismét feloldhatta, és
annyira megtágíthatta, hogy szelleme fölemelkedhetett és magát Isten
szellemével e földön is összekapcsolhatta. Az anyagi világ törvényei nem
függeszthetik fel a szellemi világ törvényeit olyan szellem előtt, aki
tökéletességét már elérte.
A keresztség által nem bocsátatnak ugyan meg az ember bűnei, de ezáltal
magasabb vezető szellemmel lép összeköttetésbe a folyam közepébe
állíttatik, amely az ősforrásból, Istenből fakadva, az egész szellemi
teremtésen átömlik. Nem kell a keresztség tényét úgy tekintenetek, mint a
földi emberre nézve az egyetlen eszközt, mely által ebbe a folyamba
juthat, de nem is olyan eszköznek, amely őt akarata ellen is
kényszeríti, hogy a folyamban megmaradjon. Valamely segédeszköz csak
akkor segíthet, ha a szellemnek saját akarata és tette ezt fölhasználva,
az abban található szellemi erőt magába fölveszi.
Mikor én arról a szellemi folyamról beszélek, amely Istenből, az
ősforrásból származva, az egész szellemvilágot elárasztja, ez alatt ama
világosság útját akarom érteni, amelyen csak olyanok járhatnak, akik
Krisztus tanításainak szellemét megismerték s ez ismeretük folytán
erőről-erőre, dicsőségről-dicsőségre haladnak."
|
|
| |
|
|
| |
Úrvacsora
(Titkos tanítások I. 214. oldal)
"Azt is mondja Ő: "ha együtt vagytok ketten, vagy hárman az én nevemben,
én veletek vagyok." Azaz az Őutána való vággyal az ő Lelkét vonzzuk
magunkhoz. Ez az a lélek, amely alakot formál magában és megjelenik
mindenütt, ahol reá szükség van és mindazok előtt, akik hisznek, sőt még
azok előtt is, akik ellenségei és Őt általszegezték.
Az úrvacsorában is - aki hisz és hittel veszi azt magához, mint az Úr
testének és vérének jegyeit, abban az ő emlékét - az ő Lelkének elemeit
vonja magához a hívő és ezek az elemek, ha elég erős a hite, felemelik
és megtisztítják őt, vagyis megválthatják az ő bűneiből. Ilyképpen az a
titokzatos elrendelés, amelyet Ő adott az úrvacsorában az ember számára -
annak, aki hisz és magáévá teszi azt - csakugyan meghalást jelent a
test vágyainak és akaratának, a kárhozatra vivő ellentéteszmének, amely a
testi természetben kifejezésre jut de megelevenedést jelent a lélek
számára, amely a test rovására növekedik, fényesedik, tisztul,
megigazul, hogy majd egykor megdicsőüljön.
Az úrvacsora nem a szellemek számára van adva, hanem azoknak, akik itt
élnek a fizikai síkon, akik végigharcolják és végigszenvedik az
emberrélevés nagy törvényét, akikre a kegyelem napja süt, de akikre
ugyanakkor a tévesztés szellemei is rájuk vetik sötét árnyékukat.
Olyanok számára, akik küzdenek az életben a jóért, az igazért, akik az ő
lelkük megmentésére Hozzá kiáltanak segítségért. Ezekért van adva, hogy
el ne merüljenek."
|
|
| |
|
|
| |
Hit, remény, szeretet
(Hit, remény, szeretet 98-99. oldal)
"A hit az igazságot kereső, tapogatódzó érzés. A reménység pedig az az
érzés, amely a távolit közelinek mutatja. Ez táplálja és erősíti a
hitet, mert elérhetőnek ígéri a célt. Isten ezt a két érzést azért adta,
hogy előkészítsék és megműveljék a lélek talaját annak a nagy, hatalmas
titoknak kifejlesztésére és kiművelésére, amelynek a neve: szeretet.
A hit, remény és szeretet ezek közt a legfőbb a szeretet.
A hit arra való, hogy vele a lélek az igazságot keresse és megtalálja, s
megtisztítsa magát mindazoktól a hiábavalóságoktól, mindazoktól a
tévelygésektől, amelyek a lélek erőit kimerítik, s céltalanná teszik a
munkát, a fáradságot.
A reménység pedig arra való, hogy megmutassa a célt, tájékozóképessé
tegye a lelket, hogy befuthassa a fejlődés útját arra a segítségre
támaszkodva, amelyet hitével felfedezett és reménységével megragadott.
Mindez pedig azt szolgálja, hogy az ember lelkét rögzítse, és ne
engedje, hogy a bizonytalanság hullámai, viharai idő előtt céltalanul
kimerítsék és megsemmisítsék azokat az energiákat, amelyeket az ember a
mennyből mintegy örökségképp hozott, hogy velük megkeresse az utat az
elhagyott paradicsomi világok felé, és a fejlődését ott, ahol
abbahagyta, továbbfolytathassa a végtelen boldogság világai felé.
A szeretet isteni titok, teremtőerő, hatalom, amely a nincsből a valamit
megteremti és előhozza a szeretet az élet csíráját lerakja, új
világokat épít, új égitesteket alakít, új formákat teremt, és nem szűnik
meg újabb és újabb ragyogásokkal telíteni az életet."
(Az utolsó óra munkásaihoz III. 32. oldal.)
"Tehát a hit nem elhívés, hanem visszaemlékezés az Istennel eltöltött
időkre, a reménység nem örömvárás, hanem visszatérés az Istenből
alásugárzó erőáramba, és a szeretet nem jótékonykodás, hanem benne -
élés az Istenből eredő és e világot fenntartó erőáramlatban.
A hit, a remény és a szeretet, ez a három tehát szellemi erő."
|
|
| |
|
|
| |
Végítélet
(Kegyelem törvényvilága 18.oldal)
"A folyton alakuló erők, melyeket a felsőbb rendű erők mozgatnak és
előrekényszerítenek, a latensül pihenő szellem-termékeket felébresztik,
formával és alakkal ruházzák fel, s míg ki nem fejlődtek, a felszínen
hagyva kedvező körülmények között nevelik. Mikor aztán elérkezett a
fejlődés tetőfokára, a jót a rossztól különválasztják; a jót a jóhoz
csatolva feljebb emelik, a rosszat pedig, mint salakot, ellökik."
(Krisztus az Úr és a boldogság világai 240.oldal)
"Mindaz a szörnyűség, amit a régi népek vagy kultúrák elpusztításánál,
kiirtásánál láttok, semmi ahhoz viszonyítva, amikor a természettörvény
teljes vehemenciával felszámolja a gonosz megerősödött hatalmát és
uralmát a földeteken. Sok minden történt az emberiség fejlődése során,
de a fejlődésnek azt a célt kell szolgálnia, hogy az ember minden
nappal, minden testetöltéssel jobbá váljék és közelebb kerüljön
Istenéhez. Ehhez az utat, az igazságot és az életet az Úr Jézus Krisztus
biztosítja. Tehát, ha az ember megtalálja az utat, akkor meg kell
találnia az igazságot, és ha megtalálta Krisztus igazságát, akkor már
lehetőséget kapott az életre."
(Krisztus az Úr és a boldogság világai 46.oldal)
"Testvéreim, az Igazsággal való felelősség nagy! Az Igazság ellen való
vétség nem annyi, mint mikor az egyik gyenge és gyarló ember a másik
ember ellen vét, vagy annak igazát nem engedi érvényesülni. Az Igazság
az Isten akaratát képviseli; az Igazságon keresztül millió és milliárd
emberlelkek térhettek volna meg, és ez elmaradt. És emiatt tíz, húsz,
harminc, maximálisan ötven év múlva, mire Krisztus második eljövetelének
ideje elérkezik, földetek lakosságának kétharmad része kidobatik és egy
örökkévalóságra elkárhozik*. Óriási ez a szám, óriási ez az arány!"
* : Azoknak tehát, akik az úgynevezett "kárhozatra" mennek, szükséges is
ez a kiválasztás, mert az olyan léleknek, aki telve van az
ellenszegülés érzéseivel, a lehető legjobb az, ha olyan újjáteremtésbe
kerül, amelyet egy hosszú-hosszú lelki halál előz meg. Mert e hosszú
lelki halál alatt elhalkulnak, elcsitulnak, úgyszólván meghalnak ezek az
ellenszegülő érzések, gondolatok, vágyak és törekvések, és az a lélek,
aki talán aeonok múlva ébred fel, elölről kezdheti, az értelem ABC-jénél
a kibontakozást olyan rideg törvények nyomása alatt, hogy a
tudattalanul elkövetett rossz következménye azonnal figyelmeztesse őt,
ha helytelen irányban indul. Csak így, csak ilyen újjáteremtési móddal
lehet azokat, akik a rosszban megrögzöttek, újra a fejlődés, az
evolúció, - mondjuk a mi nyelvünkön - az üdvösség útjára vezérelni.
Id.:Az utolsó óra munkásaihoz.
|
|
| |
|
|
| |
Pokol
(A kegyelem törvényvilága 35. oldal)
"A gonosz világába jutva, az élet az öntudatos szellemre nézve borzasztó
és rémületes, mert amiről eddig sejtelme sem volt, az mint valami
rettenetes álom alakul ki előtte. Bűnei, melyeket tudva, szándékosan
követett el, mind testet öltenek. Asztrál-erőiben bűnei új életet
nyernek és élő alakban száz meg száz változatban látja megelevenedni
azokat, s e megelevenedett rémes alakok mind őt: az öntudatot ( a
szellemet) üldözik, kérdőre vonják, és bosszúállással gyötrik.
Ezenkívül a hasonlóság vonzása folytán alakult bűnhődő szférában
mindmegannyi bűnökkel terhelt szellemekkel való együttélés kínos poklot
jelent, mely gyötrő állapot mindaddig fennáll, míg a bűnei által
teremtett jelenségeket a természettörvény fel nem emészti és a
minősítési törvény új fluidokká át nem gyúrja, hogy az átminősítés után a
-szervező életerő és a születés törvényeken- keresztül az újraszületés
állapotába juttassa a szellemet. Csak ekkor tud innen elszabadulni.
Minél gyakrabban kerül ebbe a pokoli helyzetbe valamely szellem, annál
nehezebben megy számára az újraszületés.
Az alsó világ tehát borzasztó. Sűrű fluidja, mint a rossz levegő az égő
gyertya lángját, kioltja az emlékezést. Természettörvényének gyilkos
keménysége minden megszerzett jót a rosszal együtt eltöröl."
|
|
| |
|
|
| |
Ördög
(A kegyelem törvényvilága 31. oldal)
"Azonban ahogy az ébredés, az élettel való telítés fokról-fokra haladt,
azonképpen a kárhozatba való lesüllyedés is csak fokról-fokra
történhetik. Az áramok keringése minden fokkal lassúbbá válik és vele az
értelem is tompul.
Az érzések előbb vadakká, majd később fáradt közönyösökké, cinikusakká
lesznek végül már csak a legnagyobb gonoszság elkövetése, vagy látása
önt felszökkenő életerőt, mozgási képességet az ennyire lezüllött
szellembe.
Ezen a fokon már lehetetlen a szellem megtérése, és sátáni elvei a
gonosz eszme megszemélyesítőjévé teszik őt Isten és az Őt követő
szellemek előtt. Az írások "ördög" névvel jelölik meg.
Az ördögi állapotig süllyedt szellem nem ölthet testet. Éppen azért
"ördög", mert nem fogadja el a kegyelmet, és nem alkalmazkodik az isteni
törvények betűjéhez mereven megmarad ellenszegülése és tagadása
mellett, és így nem részesülhet a kegyelem-nyújtotta örömökben sem.
Az így lesüllyedt szellem a háttérben, mint valami sötét árnyék követi a
törvényben élőket és nem szűnik meg gonosz vágyait, gondolatait és
törekvéseit a testben élők felé lövellni, akikhez lelki természetük
hasonlósága folytán kapcsolódni tud.
Így a gonosznak is megvan fokról-fokra a maga összeköttetése ha nem is
közvetlen, de közvetve hatalmas erőkkel rendelkezik és uralmat tart fenn
a fizikai világban is a földi testen keresztül."
|
|
| |
|
|
| |
Nicea-i zsinat
(Krisztus az Úr és a boldogság világai 79.oldal)
"A katolikus vallás a római egyházközösségből fejlődött ki, ami -emberi,
de nem szellemi szempontból-a legnépesebb, legerősebb gyülekezett volt.
A vallás vezetői elferdítették az egyszerű, tiszta forrásból táplálkozó
igazságokat. Új és új püspököket szenteltek, új és új pápákat
választottak, új és új zsinatokat hívtak össze. Egyre jobban
megnyirbálták azokat az eredeti, keresztény tanokat, amelyek
nélkülözhetetlenek lettek volna ahhoz, hogy a keresztény eszme
megmaradjon eredeti rendeltetésénél: hogy az ember a lelkét mentse,
ember a lelkét a megtérés útjára vezesse, és az ember azokon az elveken
és eszméken keresztül elérhessék az üdvösségüket, miként elérték azt az
első keresztény közösségekben.
A kereszt, mint jel, mint jelvény -mint mondottam-valóban felkerült a
hatalmas, cifra, kőből, aranyból épült templomokra; papjaik valóban
hatalmas keresztekkel a nyakukban vagy az oldalukon jelentek meg. Sőt, a
papok a későbbiek folyamán, mint hittérítők megjelentek minden nép és
nemzet kebelében.
De maga a lényeg, az elv, az eszme kisiklott! Óriási károkat okozott
Krisztus tanának a Nicea-i zsinat(Kr. u. 325-ben), amely olyan lényeges
alapkijelentéseket törölt el, amelyek azelőtt régi keresztény
gyülekezetek alapkijelentéseihez tartoztak. Akkor törülte el azt a
biztonságot nyújtó igazságot, hogy az ember nem egyszer él a földön, de
nem úgy, ahogy azt keleten néptömegek számára a reinkarnáció tana
tanította, hanem úgy, ahogy ma azt ti tanuljátok.
Eltörölte az újra testetöltés tanát, amely rávilágított a múlt, a jelen
és a jövő összefüggéseire; amely biztos alapot adott arra nézve, hogy az
Isten igazságos és nem igazságtalanul büntet; nem személyválogató; nem
ad az egyik gyermekének sok évet könnyű körülmények között, hogy az
üdvösségét egyetlen földi élet alatt-ami lehetetlen - kimunkálja és a
másik ember pedig nyomorúságos, nehéz, fájdalmas körülmények között,
esetleg sokkal rövidebb időszak alatt kényszerüljön ugyanezt a munkát
elvégezni.
Az újra testöltés tanának hiánya megrendítette a híveknek az Isten
igazságosságába és szeretetébe vetett hitüket. Egyre inkább előtérbe
került megint a régi Jehova Isten, aki bosszúálló, aki büntet. Bár
kegyelemről beszéltek, arról, hogy Isten Fia az Úr, a Jézus Krisztus
kegyelmet hozott nekünk, de mégis a büntetés, az örök kárhozat tana
mellet foglaltak állást; valamint amellett, hogy az emberek büntetendők.
Az emberekre olyan súlyos büntetéséket, penitenciákat róttak ki,
amelyek betöltésére teljesen képtelenek voltak."
|
|
Kommentáld!