„Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az Úr előtt!” (Zsoltárok 95:6)
Bob Green, a Chicago Tribune rovatvezetője kislányának első
évét írja le a Jó reggelt, Napsugár! című könyvében. Amikor a kis Amanda
mászni kezdett, ezt jegyezte fel róla: „Ehhez nagyon nehezen tudok
hozzászokni. Mondjuk, az ágyban fekszem, és olvasok, vagy tévézek.
Hirtelen lenézek, és az ágy lábánál ott van a kis Amanda feje, és engem
bámul. Úgy tűnik, olyan tárgy lettem, ami egészen lenyűgözi őt… Miután
hónapokig én mentem hozzá, most úgy döntött, hogy ő jön hozzám. Nem
igazán tudom, hogy reagáljak. Csak arra gondolhatok, hogy tetszik neki
az ötlet, hogy idejöjjön, és engem nézzen. Nem vár érte semmilyen
viszonzást. Tekintetünk találkozik, aztán pár perc múlva úgy dönt, hogy
visszatér a nappaliba, megfordul és elmászik.” Elég csak ránéznünk arra,
akit szeretünk, és már ez élvezettel tölt el bennünket. Ugyanez az
érzés örvendeztet meg minket, amikor Istent dicsőítjük, és jelenlétének
napfényében sütkérezünk. Ez olyan dolog, amire időt kell szakítanunk,
másként nem fogjuk megtenni. Veszélyes minden olyan tanítás vagy dogma,
ami csak arra koncentrál, hogy mi mit akarunk kapni Istentől, és
figyelmen kívül hagyja azt, hogy Ő mire teremtett és miért váltott meg
minket: hogy Őt dicsőítsük (Jelenések 4:11). Hogyan közeledhetünk
Istenhez? „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel!...”
(Zsoltárok 100:4). Milyen gyakran kell dicsőítenünk Őt? „Naponta hétszer
dicsérlek téged…” (Zsoltárok 119:164). Miért kell dicsőítenünk Istent?
„…hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos
világosságára hívott el titeket” (1Péter 2:9).
Kommentáld!