Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton
történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg
ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és
köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték,
hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és
miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én
vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja,
de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát.
De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt
hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat.
Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket
mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak,
amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.”
Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így
folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap
fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell
hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”
Lk 24,35-48

A feltámadás tanúi
A húsvéti időszak Jézus feltámadás utáni megjelenéseiről szóló evangéliumi
történetei segítenek minket, hogy hitünk erősödjék. Az érdekes történetek
hátterében fontos tanításokat fedezhetünk fel a húsvéti hit tartalmáról, a
feltámadásban való hit mély tartalmáról.

Húsvétkor Krisztus feltámadását ünnepeljük, de helyesebb volna Krisztus
feltámasztásáról beszélnünk. Ez a szóhasználat egyáltalán nem idegen a
szentírás kifejezésmódjától, hiszen a feltámasztást Szent Lukács
evangélista és Szent Pál apostol kifejezetten az Atyának tulajdonítja. Az
Apostolok Cselekedeteiben például a következőket találjuk: „Az élet
szerzőjét megöltétek, de Isten feltámasztotta őt a halálból” (ApCsel
3,15), továbbá: „Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára
függesztve megöltetek” (ApCsel 5,30). Az apostol leveleiből is idézzünk
néhány példát: „Mi hiszünk abban, (azaz Istenben,) aki feltámasztotta a
halottak közül Jézus Krisztust, a mi Urunkat” (Róm 4,24). „Tudjuk, hogy
aki az Úr Jézust feltámasztotta, minket is fel fog támasztani Jézussal”
(2Kor 4,14). Az Atya „hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta
meg, amikor feltámasztotta a halottak közül, és jobbjára állította a
mennyekben” (Ef 1,20). Ezek a szentírási kijelentések egyértelművé teszik,
hogy Krisztus feltámasztása a mennyei Atya cselekedete. Itt válik igazán
nyilvánvalóvá, hogy Isten az élet és a halál ura, akinek hatalma van
életet és új életet adni az embernek. A teremtő Isten újjáteremtő
szeretetét csodálhatjuk meg Jézus feltámasztásában. Bár a kereszthalál
pillanatában úgy tűnt, hogy az Atya is elhagyta a Fiút, a feltámadásban
bizonyossá vált számunkra, hogy valójában az Atya hűséges maradt a Fiúhoz,
hűséges a szeretethez.

A húsvéti beszámolók második fontos tanulsága, hogy a hitnek szilárd
alapja van mind az apostolok, mind a mi számunkra. A hit nem légből kapott
híresztelésekre vagy feltételezett látomásokra alapul. A feltámadása után
megjelenő Jézus tanújelét adja annak, hogy él. Megmutatja sebhelyeit és az
apostolok szeme láttára eszik. Eloszlatja Tamás apostol kételyeit, miként
arról az elmúlt vasárnapon hallottunk, és megszünteti apostolai félelmét,
ahogyan erről a mai evangéliumban olvashatunk. Vajon képesek vagyunk-e az
apostolok szemével nézni a feltámadt Krisztust? Akarjuk-e szemlélni és
érinteni a kereszten szerzett sebeit, hogy hitre ébredjünk? Van-e bennünk
bátorság, hogy mi is Istenre bízzuk életünket? A húsvét titkában hinni, a
feltámadásban hinni, Isten új életet adó erejében hinni azt jelenti, hogy
egész életünket Istenre bízzuk. Krisztus feltámadása azt jelenti, hogy
örökre és teljesen az Atyának él. És ebből az is következik, hogy nekünk
is Istennek kell élnünk, hogy halálunk és feltámadásunk után örökre
Istennel élhessünk.

Harmadszor pedig a mai evangélium utolsó kijelentésén érdemes
elgondolkoznunk, amely így hangzik: „Ti tanúi vagytok ezeknek” (Lk 24,48).
Jézus egykor arra hívta az apostolokat, hogy életének, cselekedeteinek,
tanításának tanúi legyenek, hogy pedig arra ad nekik küldetést, hogy
mindezen túl halálának és feltámadásának tanúi legyenek. A kezdeti időkben
az apostolok tanúságtételének, a későbbi századok során az Egyház
tanúságtételének köszönhető, hogy az emberek megismerhetik Krisztust. A
húsvéti beszámolók indítsanak bennünket arra, hogy hitünkről mi is
tanúságot tegyünk! Legyünk Krisztus feltámadásának hirdetői!
Horváth István Sándor
 
Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Mély hálát érzünk irántad, hiszen te egészen
egyszerű módon, megtört kenyérben adod magadat nekünk. Egyszerű módon adsz
lehetőséget arra, hogy veled egyesüljünk. Irántad való szeretetünk
jeleként veszünk téged magamhoz. Változtass, alakíts át minket, hogy
áldozat legyünk és neked ajánljuk életünk! Te egy lakomára, közös
étkezésre, a veled való egyesülésre hívsz minket, hogy te élj bennünk,
amikor evangéliumodat hirdetjük a világban. Segíts minket, hogy az
evangéliumhoz méltóan éljünk!