A GYŐZELEM
Jó néhány évvel ezelött a seattle-i paralimpiai játékokon kilenc atléta
(akik mind mentálisan vagy fizikailag sérültek) felállt a 100 méteres
futás startvonalhoz. A pisztolylövés elhangzásakor elkezdődött a
verseny, ahol (bár nem mindenki a lábán futva) törekedett a beérkezés és
a győzelem reményében.
A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton, és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni.
A többi nyolc versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett.
Majd mindenki megállt és visszafordult....mindegyikük!
Az egyik Down-kóros lány leült az elesett mellé, megpuszilta, és megkérdezte jobban érzi-e magát.
Aztán mind a kilencen összekapaszkodtak, és együtt sétáltak be a célvonalon.
A stadionban pedig a nézők felálltak, és percekig tapsoltak. Azok akik
ott voltak, a mai napig emlegetik a történtet. Hogy miért? Mert valahol
legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás fölött aratott
győzelem!
Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha
ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítanunk...Egy gyertya nem veszít
semmit, ha meggyújt egy másikat.
Ezek a mondatok egyszerűek, maguktól értetődőek, és nincs jelentőségük,
de néha-néha nem árt elolvasni őket, ha egyébként tisztában vagyunk is
mindezzel.
Gyakran túlságosan elmerülünk abban, amit csinálunk és közben elfelejtjük, miért is csináljuk.
Kommentáld!