A hegedű és az öreg vonó
Volt egyszer egy öreg hegedű és egy öreg vonó, akik véletlen folytán
találkoztak, együtt megszólaltak, és úgy gondolták, hogy jó nekik együtt
lenni, jó lenne örökre így maradni. De az öreg hegedűnek volt már
vonója, és a vonónak is hegedűje. De az élet szigorú rendet rakott,
mindenki menjen oda ahol eddig volt. Nem törődött azzal, hogy két szívet
is összetör. Sírtak mind a ketten. Gazdái unták már a vonó nyafogását,
és mérgükben kihajították az ablakon. Kihajították, de pont annak az
ablaknak elibe, ahol a hegedű emlékezett különös szerelmére, és ettől az
emléktől gyönyörű dalra fakadt. A vonó egy ideig hallgatta, fájt neki,
hogy nélküle is megtalálta öreg szerelme a hangját, és bánatában
elvonszolta magát a nagy folyó fölé a hídra. Már majdnem sikerült
átdobnia magát a korláton, mikor megszólította az élet. El akarsz dobni
magadtól, pedig mikor üresnek éreztél, megmutattam neked a legszebb
kincsemet a szerelmet, mikor vigasztalanul sírtál, kedvesed ablaka elé
kísértelek, hogy reményt nyerj a hangjából. Te mégis a hídra jöttél,
hogy vízbe ölj, eldobva magadtól mindenféle esélyt. Forrás.Internet
Kommentáld!