Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor
elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan
hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle
bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével
véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon
rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?” És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában,
rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán
néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott
hitetlenségükön.
Mk 6,1-6
Az elkötelezetten hívő ember sokszor magától értetődőnek tartja a hitet,
és nem érti, hogyan tudnak mások hitetlenül élni. Aki a hitből, mint Isten
ajándékából, meríti erejét a mindennapokban és aki a hitben él,
elcsodálkozik, amikor egyesek mindezt elutasítják. Jézus is elcsodálkozott,
amikor látta az emberek hitetlenségét – olvastuk az evangéliumban. Hiába
beszél Jézus úgy, mint akinek hatalma van és hiába erősítik meg isteni
hatalommal véghezvitt cselekedetei mindazt, amit elmond és tanít, mégis
vannak olyanok akik nem hisznek sem szavainak, sem tetteinek. A hitetlenség
nem csupán közömbösség vagy érdektelenség, hanem Isten szándékos
elutasítása. Isten türelméből, amelyet a hitetlenek iránt tanúsít, mi is
példát meríthetünk. Hiába is próbálnánk valakit erőszakkal vagy hosszas
rábeszéléssel a hit útjára vezetni, az eredménytelen volna. Mert ahogyan a
hitetlenség szándékos, de szabad elutasítás, ugyanúgy a hit is tudatos és
szabad elfogadás.
© Horváth István Sándor
/Forrás: Mai evangélium/
Kommentáld!