KEDVENC SZÍNEIM
Tanár úr! Önnek mi a kedvenc színe?
Kérdezte tőlem egy gyerek engem nézve,
S nem tudtam mit szóljak, hogy igaz legyen,
A válaszra várva magamtól, gondolkodtam ezen.
A zöld, ha fűben vagyok s benne lefekszem,
A kék, ha az eget bámulom szelíden,
A vörös, ha rózsáim közt sétálok csendesen,
A sárga, ha búzából van az asztalon kenyerem,
A fekete, ha gyászban megállok a sír mellett,
A fehér, ha a békét hirdetem szívemben,
A barna, ha az ősz derekán egy tölgy erdőben állok,
A szürke, ha fülemben énekelnek a csalogányok,
A lila, ha tavasszal ibolyát keresve a dombon kúszok,
Az áttetsző, ha télen a jégen, a Berettyó medrében csúszok,
A piros mikor nézem s érzem, hogy cseppen a vérem,
S az ember színe, szíve, mely bennem a vezérem.
Nincs olyan szín, nincs olyan szó mi messze lenne tőlem,
Így festett kép a lét, mi bennem van, s a kőben,
Mely olyan mint az ember, fekete, fehér vagy sárga,
Mit sem számít ím ez, ha a szívnek nincs gazdája.
Tanár úr! Mondja már, nincsen kedvenc színe?
Mosolyom kinyílott s szemem szirmát nézve,
Válaszoltam hangosan, hogy hallja mindenki:,
A kedvenc színem a szív színe, amit a lélek festett ki!
Thököly Vajk
Kommentáld!