Egy
vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy
jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták
egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a
farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden
megváltozott.
Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog , hogy nem is álltak szóba egymással.
Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen
férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta küldeni, de
végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával,
megmozgatta a fantáziáját.
Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába
építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert
annyira haragudott a testvérére.
Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba.
Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb
testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem
egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és
testvére telkét.
Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta:
"Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?"
Erre mindketten nagyon elszégyellték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek.
Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát.
Erre a mester így felelt:
"Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!"
forrás: ismeretlen szerző
Építsük fel mi is a béke hídját, és ne a harag, megbocsátatlanság kerítését emeljük magasabbra!
Kommentáld!