Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, mely
alkalmas az épülésre
Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének,
akivel meg vagytok jelölve
(Ef 4,29-30)
Félelmetes hatalom adatott nekünk, embereknek. Senki más teremtménynek, csakis nekünk: a szó.
Isten kimondott szava olyan hatalom, hogy általa lett az egész világ. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett (Jn1,3). Mert ez a
kimondott szó maga az Ige, a második isteni személy.
Bizonyára ezért olyan különös boldogság, mikor gyermekünk kezdi formálni
az első szavakat. Megmagyarázhatatlan örömet szerez. Csak sejtjük, hogy
csodálatos titkokba nyerünk beavatást. Igen, Isten teremtő világába,
sőt s talán ezt sejtjük meg inkább a Szentháromság belső
boldogságába. A szó kapu, melyen át feltárul gyermekünk rejtett világa, s
melyen át megajándékoz minket ismeretlen kincseivel. A szó nemzethez és
családhoz kapcsol. Milyen megtiszteltetés, mikor a gyermek először
néven nevez minket! Mennyi kedvesség, kacagtató, szívet melengető báj
rejlik a szavak megformálásában, mondattá fűzésében!
Évek
múlva is be tudják aranyozni az életünket, szülő-gyermek kapcsolatunkat.
Mert a kimondott szónak hatalma van. Például boldogító hatalma.
Lehet teremtő hatalma is. Hisz Isten képére vagyunk alkotva. Ha az ő
szava teremtő, akkor a miénk is az. A kedves, becéző szótól mosolygós lesz a gyermek,
növekszik benne az életkedv. A megbocsátás szavára kiderül az ég,
szabaddá válik az út a szeretet számára. Ha áldást mondunk valakire, az
áldott lesz. Ha megvalljuk bűneinket, bocsánatot nyerünk Istentől.
A szó erejével hatalmunk van növelni és hervasztani, biztatni és
ledorongolni, felvidítani és elbúsítani, építeni és rombolni, áldani és
átkozni. A durva, rossz szó félelmet kelt és pusztít. Azt is, aki
kimondta, azt is, akinek mondja. Bezárkózik, megkeseredik tőle a szív.
Kommentáld!