Tíz megdöbbentő dolog, amit minden gazdinak tudnia kell.

Azt tudjuk, hogy szeretjük a kutyáinkat, de vajon ismerjük is őket?

A kutya évezredek óta az emberekkel él, bár sokat nem tudni arról, miként is alakult ki ez a nagy barátság. Vannak, akik szerint a kutyák egyszerűen azért szoktak az emberek társaságába, amert egyfajta szemételtakarító-brigádként követték a vándorló törzseket. Pár csont, némi ki moslék, és máris nagyobb biztonságban volt az élelmiszerellátásuk, mint ha farkasként éltek volna. Vannak, akik szerint egyszerűen ágymelegítőként működtek.

Akárhogy is, hiába élünk együtt már ennyi ideje, mindig kiderül, hogy mégsem ismerjük őket igazán. Ezért összegyűjtöttünk pár megdöbbentő tényt a tudományos irodalomból illetve a Korom Gábor vezette kutyaiskola-lánc gyakorlati tapasztalataiból.

1. A kutya figyel minket

Sok dologban a kutya jobban hasonlít az emberhez, mint akár a csimpánzok. Egy híres példa erre az ELTE etológiai tanszékén végzett kísérlet, amelyben azt tapasztalták: a kutya érti – talán egyedül az állatvilágban – azt, ha az ember rámutat valamire. Külön kiképzés nélkül is odamegy például három letakart vödör közül ahhoz, amelyre a gazdi mutat, ha meg kell keresnie az elrejtett kaját.


A kutya olvas bennünk. Na jó, nem túl árnyaltan azért, de mégiscsak. Egy kísérletből kiderült: ha a gazdi csukott szemmel ül, a kutya tudja, hogy rajtakapás nélkül csinálhat olyat, amit a nyitott szemű gazdinál nem szabad – például ellophatja az ételt az asztalról. Tehát van egy vélekedése arról, mi mit látunk.

Egy másik kísérlet arra mutatott rá: a kutyák módszeresen arcunk jobb felét nézik, még fényképeken is. Jellemzően ezen az oldalon jobban mutatjuk az érzéseinket.

Figyelik a légzésünket is. Ha például jön egy kutya szemben, amitől mi tartunk, és kicsit izgulunk a találkozástól, akkor van rá esély, hogy éppen mi adjuk le ezzel a jelet a kutyánknak: „veszély közeleg”. Ha mi nem pánikolnánk, lehet, hogy ő sem ugrana neki a másiknak.

2. Az ölelés kellemetlen

A kutyák nem szeretik, ha átölelik őket. A nyakszirt egy érzékeny pont a kutya számára, és annak az érintése, nyomása fenyegető, domináló viselkedés, ha egy másik kutya csinálja. Ha pedig mi öleljük úgy át, hogy ott a kezünk, akkor könnyen lehet, hogy a kutyánk csak elviseli tőlünk az ölelést, de nem élvezi. Ha azt az élményt szeretnénk átadni neki, amit nekünk jelent egy ölelés, akkor inkább hagyjuk, hogy a lábunknak dőljön, és lassú, hosszú mozdulatokkal simogassuk.

3. A testünkkel szóljunk

A kutyák alapvetően testbeszéddel kommunikálnak, méghozzá szempillantások alatt. Nekik a mi beszédünk csak hangos légzés, amiből elég nehéz kiszűrniük a tartalmas részeket (labda, megyünk, ül, stb.), mert igazság szerint fizikailag nem is mindig ugyanaz a frekvenciamintája ugyanannak a szónak.

Ha kommunikálni szeretnénk valamit, könnyebb megérteniük, ha a testünkkel fejezzük ki. Például jobban le tudjuk szidni a kutyánkat, ha a testünkkel eljátsszuk azt, hogy „Olyan dühös vagyok, hogy mindjárt széttéplek”, mint ha üvöltözünk az utcán.

A csapkodás, amit a mancsukkal csinálnak játék közben egy kutató szerint például azt a célt szolgálja, hogy idézőjelbe tegye a játék közbeni agressziót. Szerinte nagyjából annyit jelent „Most csak játékból csinálom ezt a dolgot, ne haragudj meg érte!”.

Ha azt szeretnénk, hogy a kutya menjen odébb, toljuk ki a saját személyes terünkkel, vagy kedvesen lökdössük el.

4. Konfliktuskerülők

A normálisan felnőtt (kutyákkal, emberrel gyakran szabadon játszó) kutyák zöme valójában mindent megtesz, hogy ne kelljen konfliktusba kerülnie egy másik kutyával. Ha bizonytalan abban, hogy a másik kutya nem fog-e nekiugrani, akkor belassít, hagy a másiknak időt, hogy megszokja, felmérje az erőviszonyokat. Ha közelebb kerülnek, akkor nem viselkedik tolakodóan, kötözködően. (Kötözködés például az, ha ráugrál a kisebb kutya a nagyobb kutya nyakszirtjére.)

Ha kellemetlen a helyzet, odébbmegy. Ha ez nem elég, akkor figyelmeztetően mordul egyet. Ha ez sem elég, akkor odakap, a levegőbe harapva. Ez kábé annak felel meg, mint amikor a filmhős az égre lő egyet a pisztolyával. Ha ez is kevés, akkor esetleg harap is egyet, de általában nem akkorát, hogy ki is lyukassza a másikat.


És csak legvégső esetben indul el a harc, amit – addig, amíg nem vadulnak be – általában azonnal abbahagynak, amint arcvesztés nélkül vissza tudnak vonulni. Például, ha a gazdi is nagy nehezen észreveszi, hogy feszült a helyzet, és kihívja belőle. (A pórázzal rángatás csak növeli a drámaiságot a kutya szemében.)

A "nem akarok bajt" kommunikáció néhány jele: szaglászgatás, a másik kikerülése, lassú, vontatott mozdulatok, ásítozás, eloldalazás.

Van egy klasszikus Konrad Lorenz anekdota: évekig sétáltatta a kutyáját egy másik kutya háza előtt, akivel mindig ment az acsarkodás a kerítésen keresztül. Rohangáltak a kerítés mentén, üvöltöztek, minden áldott reggel. Ám egyszer a kerítést szerelték, ezért a két kutya hirtelen szemközt találta magát kerítés nélkül a másikkal. Mit csináltak? Álltak döbbenten, aztán visszamentek a kerítés mögé, és acsarkodtak tovább, rohangáltak, és üvöltöztek.

5. Sztár vagyok?

A kutyáknak is van önbizalmuk, amit társasági sikerélmények és a gazdi szeretete is épít. Ha sok találkozásból lesz játék, és nem is jön mindig ki belőle rosszul, akkor bizakodóbb, magabiztosabb kutyánk lesz.

De előfordulhatnak bizony rossz napok is, amikor a többi kutya kicsit túl vehemens a mi kutyánk ízlésének, és úgy jön el a parkból, mint ha megverték volna az iskolában. Előfordul, hogy ilyenkor úgy próbálja meg helyreállítani az egyensúlyát, hogy ő ver meg valakit.

6. Valójában lehet tudni, mikor lesz baj a másik kutyával

Nézni kell a szemben jövő kutyát és jó eséllyel be tudjuk lőni, hogy lehet-e belőle baj. A legegyszerűbb, ha a saját kutyánkra nézünk, és megnézzük, mennyire feszült. Ő jobban meg fogja tudni ítélni a másik kutya testbeszédét.

Amúgy már a közeledéssel is jelzik, hogy hova sorolják be magukat: egy magabiztos, nyitott kutya fent lévő farokkal, de nem merev mozdulatokkal, lassan közeledik egy másik kutya felé.

Egy csatára kész, hódítani és leigázni vágyó kutya úgy hordja a farkát, mint ha az egy harci lobogó lenne. Mindent megtesz, hogy erőt és agressziót sugározzon. Nem feltétlenül kezdeményez verekedést, de ha kell, hát ő aztán nem hátrál meg!



8. Jobb mancs, bal mancs

Egy bizonytalan kutya még akár a gazdi mögé is menekül, ha a másik kutya túl hirtelen mozdulatokkal közeledik. Farkát leengedi, behúzza. Ha sarokba szorítják, megpróbálhatja kimarni magát belőle.

7. Labortan

A kutyák orra elképesztő információgazdag. Olyan higításban is felismernek anyagot, mintha egy olimpiai úszómedencében oldanánk fel egyetlen teáskanál cukrot. Az, ha nem tartják nedvesen nyalogatással ezt a fantasztikus vegyi labort, az kicsit levesz a szagok erősségéből. Alvás közben ez azért elég praktikus. Ahogy az emberek közt van jobbkezes és balkezes, a focisták közt jobblábas és ballábas, a kutyák közt is van balmancsos és jobbmancsos.


9. Karácsony van, juhu!

A kutyák szeretik az új dolgokat és meg tudnak lepődni. Egy új játék (majdnem) mindig jobb, mint egy régi. Ha a kutya épp el van foglalva valamivel, és észrevétlenül beoson a közelébe egy barátunk, akit kedvel, rettenetesen megörül majd neki. Ugyanezt el lehet játszani megijesztéssel is, ha a gazdi elbújik valahol és hirtelen üvöltve előugrik, a kutya pont úgy fog összerezzenni, mint egy ember.

10. Kicsit mégiscsak gyerekek

A kutyák nem gyerekek, de értelmi képességeik valójában döbbenetesen hasonlítanak egy még nem beszélő kisgyerekéhez. Feltérképezik a világot, a társadalmi szabályokat, mérlegelnek, döntéseket hoznak – és körülbelül úgy és annyi ideig tudnak figyelni, mint egy másfél év körüli kisgyerek. Hangsúlyozzuk: egy ekkora kisgyerek még nem a dackorszakát éli, nem „lázadásból” teszteli a szabályokat, hanem szeretné megérteni a szabályokat és betartani. Ennek része az is, hogy keresi a határokat, hogy tudja, meddig lehet menni.

Járjunk el hát velük eszerint. Ne bánjunk velük kutyául.