Húsvét hétfőn előkerülnek a szódásszifonok, a vödrök és a pacsuli
kölnik is, hogy egy leány se ússza meg szárazon ezt a napot. Sokan a
keresztény hagyományokkal, mások termékenységkultusszal magyarázzák a
locsolkodás mozgatórugóját, amit a népköltészet ékes példányai, a
locsolóversek kísérnek.
Húsvét
hétfő, avagy kevésbé ismert nevén vízbevető, vízbehányó hétfő a magyar
népéletben a locsolkodás napja. A víz megtisztító, megújító ereje és a
hozzá kapcsolódó termékenységkultusz az alapja ennek a hagyománynak.
Faluhelyen alig ötven évvel ezelőtt még vödörnyi vízzel locsolták az
ünneplőruhába öltözött lányokat, vagy épp az itatóvályúba dobták őket,
hogy a virágokhoz hasonlóan el ne hervadjanak, és legyenek nagyon
termékenyek. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodásnak: a
Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő, ujjongó
asszonyokat igyekeztek lecsendesíteni úgy, hogy lelocsolták őket egy
vödör vízzel.
Locsolóversek:
Kelj föl párnáidról, szép ibolyavirág,
Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ!
Megöntözlek szépen az ég harmatával,
Teljék a tarisznya szép piros tojással!
Jó reggelt rózsaszál, kékszemű ibolya,
Jó reggelt gyöngyvirág, jó reggelt viola!
Harmatos kertemben gyöngyharmatot szedtem,
nesze, friss
rózsavíz, aranyos kis szentem!
Itt van a kikelet, viríts, viríts virág!
Köszönt a pacsirta, neked áll a világ.
Rózsavízzel áldás szálljon a fejedre!
Hol a piros tojás? Hulljon a zsebembe!
Rózsabokor ne rejtőzz el, meglocsollak
rózsavízzel.
A feltámadt üdvözítő, Lelked tavaszát őrizze!
Kommentáld!