A megbocsátás felejtést jelent?
Vannak sebek, amelyeket
nem felejtünk. Bizonyos tragikus helyzetekben a gyógyuláshoz vezető út
inkább a megtörtént rossz tudatosításában rejlik, mintsem annak
elfelejtésben. A rossz tehát nem tűnik el, sőt jelen marad. Lassan
átitatódhat szeretettel és átváltozhat. Az Ószövetségben azért lehet szó
Isten haragjáról, mert Isten szeretetét saját népének hűtlensége
sebezte meg.
A Biblia történelmének legkülönlegesebb szempontja – ezt fedezték fel
a próféták – azon a tényen nyugszik, hogy Isten szeretetével felül
emelkedik haragján: “Népem kitart a hűtlenkedésben velem szemben… Szívem
megváltozott bensőmben, és szánakozásom is felgerjedt, nem cselekszem
haragom heve szerint…mert én Isten vagyok és nem ember” (Ózeás 11,7-9)
Annak számára, aki megbocsát a megbocsátás
nem más, mint a saját haragjával való küzdelem. A szenvedély, amit
érzünk nem erőszakos cselekedethez vezet, hanem egy belső fordulathoz,
melynek során föláldozzuk az igazság iránti vágyunkat azért, hogy egy
lépést tehessünk a bűnös felé.
Izajás próféta még tovább megy, mikor a titokzatos, szenvedő szolga
alakját állítja elénk: “Megvetett volt és utolsó az emberek között,
fájdalmak férfija, betegség ismerője. Pedig a mi betegségeinket ő
viselte és a mi fájdalmainkat ő hordozta. (…) Az ő sebei által
meggyógyulunk”. (Izajás 53,4-5)
A keresztények ebben a szövegben Jézus értünk hozott áldozatának
előképét látják. Jézus türelme vádlói előtt, szenvedése Jeruzsálemben
tanúsítja, hogy ő nem menekült el sem a szenvedés, sem azok elől, akik
megpróbálták csapdába csalni őt. Ahelyett, hogy felvértezte volna magát a
támadások ellen Jézus előzetes felkészülés és minden hátsó gondolat
nélkül elfogadta azt. “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit
cselekszenek” (Lukács 23,34) – azért mondhatta ezt a kereszten, mert a
legvégsőkig megnyílt a szeretetre és elfogadta a szenvedést azok
kezéből, akiket szeretett.
Ebben az értelemben a kereszt olyan egzisztenciális dimenziót nyer,
mellyel mindannyiunknak, még a nem hívőknek is szembesülniük kell: a
valódi szenvedést azoktól kapjuk, akiket szeretünk. Ha az ellenségemtől
szenvedek- ez normális dolog, de hogyan fogadhatom el a szenvedést annak
a kezéből, aki a barátom? (Lásd Zsoltárok 55 12-14) Minden
szeretetkapcsolat ajtó a sebezhetőségre. Ha ezt szem előtt tartjuk, és
nem futamodunk meg ez elől a sebezhetőség elől – felkészíthetjük
magunkat a megbocsátás felé vezető útra
Kommentáld!