„…A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával… és megpihent…” (1Mózes 2:2)
Ha a munkánkra jobban odafigyelünk, mint saját magunkra, akkor
jó esély van arra, hogy már nem leszünk itt, hogy befejezzük. Ahhoz,
hogy a legjobb hatásfokkal tudjunk dolgozni, meg kell tanulnunk szünetet
tartani. Miért buknak el a nagyok? Mert nem értik meg a pihenés
fontosságát! A Teremtés könyvében ezt olvassuk: „…Isten befejezte
munkáját… és megpihent…” (1Mózes 2:2 NKJ). Isten pihent – akkor mi miért
nem tesszük? Két oka van. Egyik, hogy olyan célokat tűztünk ki magunk
elé, amiket nem Isten adott. Jézus azt mondta: „…az én igám boldogító,
és az én terhem könnyű” (Máté 11:30). Ha valami folyamatosan túl nagy és
túl nehéz, meg kell kérdeznünk: „Valóban erre hívott el Isten?” Isten
akarata egészen új távlatokra tágítja hitünket, és képességeinket új
szintre emeli, de nem fogja lerombolni egészségünket, lelkünk nyugalmát
vagy a családunkat. A másik ok, hogy elveszítjük a távlatot. Beszűkül a
látóterünk, és nem tudjuk helyesen megítélni a dolgokat. Felborul az
értékrendünk. Azt mondjuk: „a családomért teszem mindezt”. De vajon
felmerült-e már benned, hogy a családod esetleg szívesebben venne többet
belőled, és kevesebbet más dolgokból? Nem szoktuk megadni nekik ezt a
választási lehetőséget, igaz? A személyes megerősödés azzal kezdődik,
hogy felismerjük: amink van, az elég, és elkezdjük átvenni az irányítást
az életünkben afölött, hogy mi történik, és mikor történik. Ha
bűntudatunk van amiatt, hogy pihenünk, meg kell változtatnunk a
gondolkodásunkat! A zsoltáros ezt írja: „Füves legelőkön nyugtat engem…
Lelkemet felüdíti…” (Zsoltárok 23:2-3 KJV).
A lelki, fizikai és
érzelmi megújulás a pihenéssel kezdődik. Tehát tanuljunk meg szünetet
tartani anélkül, hogy lustának, felelőtlennek vagy eredménytelennek
éreznénk magunkat.
Kommentáld!