"A szerető Atya mindannyiunk szerető Atyja. Mindig kész rá, hogy
megbocsásson, hogy felejtsen. Mindig jelen van. Nem kell messzire
mennünk, hogy felkutassuk: ott van a szívünkben. Szeret, hív, védelmez,
gyengéden, szeretettel. A megbocsátáshoz nagy szeretetre van szükség;
ahhoz pedig, hogy felejteni tudjunk, nagy alázatra. A megbocsátás csak
akkor teljes, ha felejteni is tudunk. Amíg nem tudunk valamit egészen
elfelejteni, nem bocsátottuk meg teljesen. Ez az, amivel fájdalmat
okozunk egymásnak: előhozzuk azt is, ami elmúlt, és újra meg újra
felemlegetjük - ami azt jelenti, hogy nem felejtettük el.
Hogy felejteni tudjunk, alázatra van szükség. Ezért nagyon fontos,
hogy alázatot tanuljunk. Ez az egyik gyönyörű dolog, amit Jézus kér
tőlünk: 'Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű.' A
szelídséget mondja először: szelídséget egymás felé, a testvéreink felé,
és alázatot Isten felé. A szelídség - vagy szeretet, együttérzés, ahogy
tetszik - és az alázat teszi teljessé a megbocsátást. Mert mielőtt
megbocsátunk valakinek, fel kell ismernünk, hogy magunk is megbocsátásra
szorulunk. És itt jön a szív alázata. A megbocsátásban van leginkább
jelen a béke."
Kommentáld!