És
élsz tovább egy olyan világban, ahol nem a szíved rendezi az emberi
kapcsolataidat. Ez nem is baj. Az igazi szeretet olyan, mint az
atomenergia.
Nem lehet a közelében élni, és veszélyes, ha felszabadul. A
mi életünk szerényebb erőkre van berendezve. Testmelegre. Megértésre.
Jóságra, türelemre, érintésre, mosolyra. Elfogadásra. Barátságosságra.
Megbocsátásra. Szövetségre. Toleranciára. Ez néha kevés,
tudom, hogy kevés - mégis a legtöbb, amivel élni tudunk még. Mert a
valódi szeretet meghaladja a harminchat fokos testmeleget, s elégeti
emberi viszonyainkat. Tényleg jó példa erre az atomenergia. Minden
piciny atom magjában benne van. De valami végtelen bölcsesség révén nem
szabadul fel. Ott él elrejtve, lekötve, lefokozva, leszigetelve - és ezt
a kozmikus energiát, mint durva anyagot, a tenyerünkbe vehetjük.
Megtapinthatjuk, zsebre tehetjük, láthatjuk, szagolhatjuk. Nem is
tudjuk, hogy egy széndarabban vagy egy érckristályban olyan erők
feszülnek, melyekkel egy egész várost hővé, fénnyé lehetne robbantani.
Az anyaggá sűrűsödött energia titka ez. Ott szunnyad mindenben és csak
egy szerény kis részét adja ki bődületes erejének, ha mondjuk elégeted.
Ugyanilyen titok, amikor a szeretet kozmikus ereje lefokozódik és földi
szeretetté alakul át. S lesz belőle emberszeretet, anyai szeretet,
baráti szeretet, családszeretet, barátság, vonzalom, gyengédség,
szimpátia, együttérzés... lesz belőle szelíd sugárzás, ahogy néha
nevezzük : a szív melege / Müller Péter /
Kommentáld!