"Ábrahámnak két fia volt, az egyik a szolgálótól, a másik a szabad asszonytól" (Gal 4,22).
A Galatákhoz írt levelében Pál nem a bűnnel foglalkozik, hanem azzal,
milyen viszonyban van egymással a szellemi és a természeti. A természeti
életnek szellemivé kell válnia azáltal, hogy odaáldozzuk, különben
szörnyű hasadás áll be az életünkben. Miért rendelkezett Isten úgy, hogy
a természetit fel kell áldozni? Nem rendelkezés ez, hanem az Ő
beleegyező akarata. Az Ő rendelése az volt, hogy a természeti élet
engedelmesség által formálódjék szellemivé. A bűn miatt kell a
természetit odaáldoznunk. Ábrahámnak először oda kellett áldoznia
Izmáelt, mielőtt feláldozta Izsákot. Többen közülünk szellemi áldozattal
akarnak Istennek áldozni, mielőtt odaáldozták volna a természetit. Csak
egyféleképpen áldozhatunk szellemi áldozattal Istennek: ha testünket
odaadjuk élő áldozatul. A megszentelődés sokkal több, mint csupán a
bűntől való szabadulás, azt jelenti, hogy megváltott önmagamat önként
kiszolgáltatom Istennek, kerüljön, amibe kerül.
Ha nem áldozzuk fel a testit a szellemiért, a természeti élet kigúnyolja
Isten Fiának életét bennünk és állandóan ingadozóvá tesz. A meg nem
fegyelmezett szellemi életnek mindig ez a következménye. Rosszul járunk,
amikor nyakasan tiltakozunk az ellen, hogy testileg, értelmileg és
erkölcsileg fegyelmezzük magunkat. "Engem gyermekkoromban sem
fegyelmeztek" - mondod. Akkor most kell fegyelmezned magadat. Ha nem
teszed, Istenért való személyes életedet teljesen szétrombolod.
Isten addig nem áll természeti életünk mellé, amíg mi azt kényeztetjük.
De amint kitaszítjuk a pusztába és elszántan féken tartjuk, Isten vele
lesz, forrásokat és oázisokat nyit meg és beteljesíti a természeti
számára adott minden ígéretét.
Kommentáld!