„…tekintélyes ember volt… de leprás…” (2Királyok 5:1 NKJV)
Naámán történetének vizsgálatát a betegségével kezdjük.
„Naamán, az arámok királyának hadseregparancsnoka, nagyra becsült ember
volt ura előtt, és tekintélyes… de bélpoklos lett” (2Királyok 5:1).
Korábbi győzelmei és jelenlegi tiszteletreméltó helyzete ellenére volt
egy rejtett problémája, melyet már nem sokáig rejtegethetett. Egy olyan
probléma, amit ha nem kezelnek, végül a halálát okozza. Át tudod ezt
érezni? Lehet, hogy ma úgy tűnik, minden neked kedvez: a legjobb
egyetemen végeztél, jó családod van, felépítettél egy gyülekezetet vagy
egy céget, vagy elértél a karriered csúcsára. Mégis, mielőtt alkalmasnak
bizonyulnál arra, hogy Isten nagyobb áldásokkal árasszon el, kénytelen
leszel a páncélzatod alatt rejtőző állapotoddal foglalkozni. A kiváló
emberek, bármi legyen is a foglalkozásuk, de főleg azok, akik a lelki
életben munkálkodnak, mind átmennek ezen. Ez az, ami megkülönbözteti
őket. Ez vezeti át őket azon a hídon, ami elválasztja a középszerűt a
kivételestől. Akadályok nélkül mindig átlagosak maradnánk! Itt most nem
apró kis gondokról beszélünk. Olyan problémákról van szó, amelyek
annyira elborítanak, hogy aludni sem tudsz; olyan idegőrlő dolgokról,
amelyek miatt a szívverésed is kihagy, és attól kezdesz félni: „most
aztán biztosan végem!”. Ez az, amiről titokban mondott imáid szólnak.
Az, amit nem akarsz, hogy az emberek meglássanak. Tehát Naámánhoz
hasonlóan te is viseled a páncélt, és hazatérve gyötrődsz az állapotod
miatt. Értsd meg ezt: Isten a legnagyobb leckéket az élet mélypontjain
tanítja. Itt tanulod meg, hogy porba sújtottan Előtte feküdj, sírva és
összetörten. Itt imádkozol így: „Isten, ne hagyd, hogy ez a dolog
elpusztítson engem! Bánj el vele Lelked erejével!” És íme a jó hír: az
ilyen ima szabadulást hoz!
Kommentáld!