Nincs több vallási tárgy amely annyira megosztaná a világi és egyházi köröket, a hívőket és a hitetleneket, a tudósokat és a laikusokat, mint az 1578 óta Torinóban örzőtt halotti lepel. A 4,3x1,1 méteres lenvászon tanulmányozására már önálló tudomány is létrejött a szindonológia. A torinói lepel tudományos vizsgálata 1898-ban kezdődött, mikor előszőr lefotózták és észrevették, hogy a vásznon negatív lenyomat látható – egy meztelen, keresztrefeszített férfit ábrázolva elölről és hátulról. A képmáson megjelenő szakállas, hosszú hajú férfi életkorát az antropológusok 30-33 évben határozzák meg, testmagasságát 178-180 cm-ben, testsúlyát pedig 79-80 kg-ban. A szögek okozta sebek elhelyezkedése a kézen pontosan megegyezik azzal, ahogyan az az egyetlen ismert, keresztre feszített és exhumált áldozaton, azaz a Jeruzsálem óvárosában, a Damaszkuszi kapu közelében talált csontvázon látható. A szögeket nem a tenyérbe, hanem a csukló tövébe verték be úgy, mint ahogy az a leplen látható, és nem úgy, ahogy a keresztre feszítést a képzőművészetben szokás volt ábrázolni. A sovány, de izmos test súlyos bántalmazásokat szenvedett el. Bőrén tetőtől talpig korbácsütések nyoma látható, feltehetően ketten kínozták. Kilencvennél több sebet ejtettek rajta, valószínűleg fémvégű ostorral. A vállaknál a bőr igen súlyosan sérült, alaposan fel is horzsolódott, mintha valami nehéz, rücskös tárggyal verték volna. Az oldalán lévõ mély seb erősen vérzett. Mind a két, de különösen a bal térdkalács annyira összezúzódott, mintha az illető valami magas helyről esett volna le. Az arc felduzzadt és csupa seb, mintha azt is korbáccsal verték volna, a koponya pedig hegyes tárgyaktól származó szúrások nyomait viseli.

Vannak emberek, akik döntő bizonyítékokat látnak a lepel hitelességére, és ötödik evangéliumként emlegetik az ereklyét. Mások szkeptikusan mutogatnak a C14-es kormeghatározás eredményeire, mely szerint a tárgyat 1260 és 1390 között készítették, és véleményük szerint egy középkori hamisításról van szó. Egy ismeretterjesztő műsorban pedig azt az érvet próbálták bebizonyítani, hogy a leplet Leonardo da Vinci készítette fotóeljárással.

Mindenesetre perdöntő bizonyítékunk nincs jelenleg, amely eldöntené, hogy milyen módon és mikor keletkezett a kép.

Annyi bizonyos, hogy a testet nem festették, a vöröses elszineződés emberi vértől származik, mégpedig a kutatók szerint egy AB-s vércsoportú emberétől. A torinói lepel korai keletkezését támasztják alá a virágporvizsgálatok. Avinoam Danin, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora Uri Baruch-hal, az Izraeli Régészeti Főfelügyelőség pollenszakértőjével együtt vizsgálta meg a leplen található virágpormaradványokat. Eszerint a leplen található számos növényfaj virágpora közül néhány csak a Szentföld környékén honos, vagyis a szövet minden bizonnyal onnan származik. Azt is állítják, hogy a Gundelia tournefortii (Krisztus töviskoszorúját ebből a növényből fonhatták), a királydinnye (Zygophyllum dumosum) és a szuhar (Cistus creticus) csak Jeruzsálem környékén virágzik egyidőben, vagyis a lepel jeruzsálemi.

Még meglepőbb felfedezés volt, mikor a leplen látható férfi szemein két pénzérme lenyomatát vélték felfedezni. Ezek mérete pontosan megegyezett a Poncius Pilátus idején vert pénzérmékével. A zsidóknál ugyan idegen volt ez a szokás, viszont a görög temetkezéseknél alkalmazták, mivel azt hitték, hogy Kharón, az Alvilág révésze csakis pénzért hajlandó átvinni a halottak lelkeit a Sztüx folyón. Meggondolandó, ha a középkorban tudtak is erről a szokásról, miért készítették volna el ezzel a pogány szokással együtt a képet.

A képet a lenvászon felületi rostjainak „megpörkölődése” hozta létre. Ilyet elvileg lehetne létrehozni, ha egy felforrósított szoborra vásznat borítanánk. Ez azonban kiterítve egy deformálódott, széles arcot és alakot mutatna. Fizikusok vetették föl, hogy ha Jézus feltámadását fény- és hőjelenségek kisérték, azok a vászonba „égethették” Krisztus megkínzott testének képét.

Az evangéliumokból ismerjük, hogy a halott Jézust péntek este gyolcsba tekerték, s zsidó szokás szerint sziklasírba helyezték. Amikor a balzsamozó asszonyok – szombat elmúltával – a sírba léptek, a halott már nem volt ott, csak a gyolcs maradt a kőpadon. IV. századig semmit sem tudunk a lepelről, ekkor Edesszában tűnt fel, s a görögök Mandylionnak nevezték el. 944-ben a gyolcsot nagy pompával Konstantinápolyba vitték. A lepel történetének van magyar vonatkozása is, ugyanis a lepel ábrázolása szerepel a XII. században keletkezett Pray-kódexben. Ez is megkérdőjelezi a XIII. század utáni keletkezését. Az ereklye 1453-ban került a Savoyaiak tulajdonába, s 1578 óta őrzik Torinóban. Az ezüstládikában összegöngyölve tartott lepel az elmúlt évszázadban öt alkalommal került nyilvános bemutatásra. Legközelebb 2025-ben lesz látható.

Láthatjuk tehát, hogy nem lehet egyetlen mozdulattal lesöpörni a lepel-kérdést. Izgalmas ez a téma, ami a jövő kutatói számára is nyújt még rengeteg megválaszolandó kérdést.

A hitünk számára viszont majdnemhogy semleges, hogy hiteles-e a gyolcs, vagy sem. Egy ufó-hívő honlapon (!) olvastam egy szkeptikus cikket a torinói lepellel kapcsolatban, ahol a szerző a „feltámadás első számú bizonyítéka”-ként beszélt a vászonról, s mivel szerinte bebizonyosodott, hogy a lepel hamisitvány, ezért a feltámadás is hazugság. Előszőr is nem bizonyosodott be, hogy a lepel hamis volna, másrészt a feltámadásba vetett hitünk nem a képen alapul, hanem a Szentírás bizonyságtételén, és a megváltás életünkre gyakorolt erején. Véleményem szerint, ha bebizonyosodna, hogy a lepel valódi, akkor sem hinnének többen Jézus Krisztusban, és ennek az ellenkezőjét is vallom, ha a vászon hamisítvány volna, akkor sem hinnének Benne kevesebben.

/FORRÁS: INTERNET/