Nyilvános működése idején Jézus bejárt minden várost és falut. Tanított a
zsinagógákban, hirdette országának örömhírét, meggyógyított minden
betegséget és minden bajt. Ahogy végignézett az embereken, megesett a
szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok:
elcsigázottak és kimerültek. Akkor így szólt tanítványaihoz: „Az
aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön
munkásokat aratásába!” Akkor összehívta tizenkét tanítványát, és hatalmat
adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak
minden betegséget és minden bajt. Majd elküldte őket, és megparancsolta
nekik: „Menjetek Izrael házának elveszett juhaihoz! Menjetek és
hirdessétek: közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket,
támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki
ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!”
Mt 9,35-10,1. 6-8
Adventben mindig reménnyel várakozunk. Azzal a reménységgel, hogy egyre
közelebb ér hozzánk a mennyek országát hirdető és megvalósító Jézus. Azzal
a reménnyel várakozunk, hogy hamarosan találkozunk a Megváltóval, az Isten
Fiával.
Adventben mindig reménnyel várakozunk? De vajon tényleg él bennünk a
remény? Az adventi készület idején erősíteni szeretnénk magunkban a
reményt és szeretnénk felébreszteni azt a reményvesztett emberekben.
Jézusnak egykor megesett a szíve az embereken, akik olyanok voltak, mint a
pásztor nélküli juhok. Vajon megesik-e a szívünk korunk csalódott és
remény nélküli emberein? A remény olyan érzés a szívünkben, amely az örök
élet és Isten felé irányít. Adventben szeretnénk sokaknak visszaadni
elveszett reményüket.
Kommentáld!