„…Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő…” (Ézsaiás 50:7)
Ha szükségeink kielégítését bárki másnál és nem Istennél
keressük, csalódásnak tesszük ki magunkat. A kapcsolatok akkor működnek
legjobban, ha már a legelején felállítod a határokat és a költségvetést.
Kérdezd meg: „Mennyire tartozik ez a személy az életemhez? Mennyit
vagyok hajlandó belé fektetni?” Az élet túl rövid ahhoz, hogy folyton
félreértéseket kelljen helyreigazítani, bántásokat és sértett önérzetet
kelljen kezelni. Ha bölcs vagy, elkerülöd az olyan kapcsolatokat,
amelyek leszívnak, míg végül ezt kérdezed: „Hogy keveredtem ebbe?”. Ha
valakit csak olyan áron tudsz boldoggá tenni, hogy ezzel megrövidíted
Isten életedre vonatkozó terveit és elveszted az örömödet, akkor
túllépted a költségvetési keretet. Ha valakinek túl sok telefonhívásra,
vacsorameghívásra vagy a figyelem más formáira van szüksége, itt az
ideje határt szabni. Csak adott mennyiségű időd és energiád van. A jó
sáfárság megköveteli, hogy azon a területen fektess be az életedbe, ahol
ez a legnagyobb hasznot hozza. Ha a „túlságosan rászoruló” emberek
többet követelnek, mint amennyit képes, illetve amennyit köteles vagy
megadni, akkor a következő két dolog közül az egyiket meg kell tenned.
Először: tárgyald újra a dolgot! Magadat csődbe dönteni ahhoz, hogy ők
jól érezzék magukat, lehet, hogy nemes tettnek tűnik, de nem az. A
kiszipolyozott emberek végül az élet minden területén csődöt vallanak,
az idegösszeomlástól a házasságtörő kapcsolatokig, mert elpazarolták
lelki energiáikat. Ezen a ponton az imádságra, egy jó tanácsadóra és
kemény szeretetre van szükség. Másodszor: néha el kell menned! Ézsaiás
azt írja: „Olyanná tettem arcomat, mint a kovakő, mert tudom, hogy nem
vallok szégyent” (Ézsaiás 50:7). Határozd el magadban, hogy nem hagyod,
hogy bárki is az utadba álljon, amikor azt kell tenned, amire Isten
elhívott. Elsősorban Isten tetszését kell keresned, nem az emberekét./FORRÁS: MAI IGE/
Kommentáld!