„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsoltárok 90:12)
Napi 12 órát
dolgozott, néha még hétvégeken is. Akkor is a munkán járt az esze,
amikor nem dolgozott. A felesége már belefáradt abba, hogy megpróbálja
lelassítani. A férfi tudta, hogy már nem állnak olyan közel egymáshoz,
mint régen. Nem akart ő eltávolodni, egyszerűen csak arról volt szó,
mintha az asszony mindig az idejét akarná, és ez volt az az egy dolog,
amit ő nem tudott megadni. Homályosan tudta, hogy a gyerekek nőnek, és ő
kimarad mindebből. Panaszkodtak, hogy nem olvas nekik, nem játszik
velük, és nem viszi el őket kirándulni. Egy idő után felhagytak a
panaszkodással, és már nem is számítottak arra, hogy az életük valaha is
másmilyen lehet. „Majd ráérek, ha a dolgok elrendeződnek” – gondolta.
Amikor bűntudata támadt, ezt mondta magának: „hiszen értük teszem”. A
felesége kérte, hogy járjon velük gyülekezetbe, de ő ezt mondta: „Lesz
még ilyesmire elég idő, ha a dolgok elrendeződnek”. Az orvosa mondta
neki, hogy magas a vérnyomása, és magas a koleszterinszintje is – de ő
azt mondta magának, hogy elég ideje lesz ezzel törődni, ha majd a dolgok
elrendeződnek. Csendben, de hatékonyan és feltartóztathatatlanul teste
felkészült arra, hogy végezzen vele. Egyszer a felesége hajnali háromkor
arra ébredt, hogy nincs ott mellette. Elindult megkeresni, hogy ágyba
ráncigálja. A számítógép előtt ülve találta, a feje lelógott.
Megérintette, de ő nem reagált. Amikor a mentősök odaértek, azt mondták
súlyos szívroham érte. A dolgok végül elrendeződtek!
Kommentáld!