Szomjaztál-e már valaha a végtelenre?

Érezted-e valaha szívedben az emésztő vágyat, hogy átöleld a mérhetetlen mindenséget?

Vagy más szavakkal: voltál-e már magadban elégedetlen azzal, amit csinálsz, és azzal, ami vagy?

Ha így van, akkor boldogan fogod felfedezni azt az életszabályt, amely elvezet téged az áhított teljességre, s nem engedi, hogy elfecséreld napjaidat.

Van az evangéliumnak egy elgondolkodtató mondata, amelyet ha csak egy kicsit is megértünk, ujjongással fogadunk. Sűrítve megtaláljuk benne mindazt, amit az életben tennünk kell. Összefoglalja mindazokat a törvényeket, amelyeket Isten az emberi szív mélyébe vésett.

Hallgasd meg: „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.”
(Mt 7,12).


Ezt a mondatot nevezik „aranyszabálynak”. Ismerte már Seneca és Kínában Konfuciusz.

Krisztus mondta így, de már előzőleg ismerték az egész világon. Benne volt az Ószövetségben. És még sokan mások. Már ebből is látszik, hogy Isten mennyire fontosnak tartja: azt akarja, hogy minden ember életének ez legyen az alapszabálya.

Hallgasd meg még egyszer: Szívesen olvassuk, úgy hangzik, mit egy jelmondat.

„Amit akartok,
hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.”


Így szeressük minden felebarátunkat, akivel a nap folyamán találkozunk!

Képzeljük magunkat az ő helyzetébe, és úgy bánjunk vele, ahogyan szeretnénk, ha velünk bánnának, ha a helyében lennénk.

A bensőnkben lakozó hang, Isten hangja rávezet majd arra, hogyan találjuk meg a szeretet legalkalmasabb kifejezését.

Éhezik valaki? – Én magam vagyok éhes – gondoljuk, és adjunk neki enni.

Igazságtalanságtól szenved? – Én vagyok az, aki elszenvedi!

Eltévelyedett valaki, és kétségek gyötrik? – Mintha velem történne. És mondjunk neki vigasztaló szavakat, osszuk meg vele gondjait! Ne nyugodjunk meg, amíg azt nem látjuk, hogy lelke megkönnyebbül és megszűnnek a kétségei.

Ismerek valakit, aki nyomorék? – Annyira akarom őt szeretni, hogy szinte saját testemben és szívemben érezzem az ő fogyatékosságát. A szeretet fog majd rávezetni a legmegfelelőbb magatartásra, ami megéreztetheti vele, hogy nemcsak egyenértékű másokkal, hanem a kegyelem segítségével ő még több is náluk, hiszen mi keresztények tudjuk, milyen nagy értéke van a szenvedésnek.

Tegyünk így mindenkivel, anélkül, hogy bármiféle megkülönböztetést tennénk rokonszenves és ellenszenves, fiatal és öreg, barát és ellenség, honfitárs és külföldi, szép és csúnya ember között… Az Evangélium szava mindenkire vonatkozik.


Mintha általános felzúdulást hallanék…

Megértem… Talán egyszerűnek tűnik, amit mondok, mégis micsoda változást kíván! Mily messze van ez megszokott mindennapi gondolatainktól, cselekedeteinktől!

Bátorság! Meg kell próbálnunk! Egy ily módon eltöltött nap felér egy élettel. És estére nem ismerünk magunkra.

Valami soha nem ismert öröm áraszt el bennünket. Erő költözik belénk. Isten velünk lesz, mert Ő azokkal van, akik szeretnek.

Napjaink így válnak teljessé. Néha talán csökken a lelkesedésünk, és kísértést érzünk, hogy elbátortalanodjunk, hogy abbahagyjuk az egészet. És vissza szeretnénk térni korábbi életünkhöz…

Csak ezt ne! Bátorság! Isten megadja nekünk a kegyelmet. Kezdjük mindig újra! Ha kitartunk, észre fogjuk venni, hogyan változik meg körülöttünk lassanként a világ.

Megértjük végre, hogy az evangélium a legcsodálatosabb élet hordozója, fényt gyújt a világban, ízt ad létünknek, magában hordozza minden problémánk megoldását.

És nem nyugodhatunk mindaddig, amíg nem közöljük rendkívüli élményünket másokkal is: barátainkkal, akik meg tudnak érteni, rokonainkkal és mindazokkal, akik felé ösztönzést érzünk arra, hogy elmondjuk. És íme, újjászületik a remény.


„Amit akartok,
hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.”

„Az élet igéje”, a Fokoláre Mozgalom havi kiadványa.

(forras:Net)