Az élet kapujában 1.rész

Életem első napjának reggelén korán talpon volt az egész család. Édesanyám jött-ment a szobában, néha lefeküdt, de az ágyban sem bírta sokáig, nagyon szenvedett szegény. Édesapám elment a bábaasszonyért, aki nemcsak a gólya néni, hanem kersztanyja is volt testvérkéimnek. Nagyapám is beballagott a faluba, a munkásoknak megmondani, hogy édesapámmal csak később tudnak menni, de várjanak rá, s azért az egész napjukat megfizeti majd. Nagyanyám a gyerekeket öltöztette, közben ki-kiszaladt az útra, megnézni, hogy nem jönnek-e már.
A távolból odahallatszott a harangszó. Nagyanyám keresztet vetett magára:-Uram Jézus, nagyszombat van, most kezdődik a júdáspörkölés! Bement s anyámhoz fordulva így fohászkodott: -Csak a jó Isten a mi kis húsvéti báránykánkat szerencsésen megadná! A kis Jenő szeme felcsillant: -Kapunk kisbárányt húsvétra?
-Kis testvérkét kaptok, kis cselédem, de az a kisbaba, amelyik nagyszombat reggelén születik –amikor a Júdást pörkölik-, olyan szelíd lesz, mint a kisbárányka.
-És mért pörkölik a Júdást?
-Mert gonosz volt. Elárulta a Jézuskát. Nagyanyám szavait a kis Gyula kiegészítette:- Eladta 30 ezüstpénzért. Ő már tanulta a hittanban, mert iskolás volt.
A kis kíváncsi tovább kérdezett:- És mit vett a pénzen?
- Mit tudom én- felelte nagyanyám. De ne kérdezgess most annyit! Édesanyátok beteg, ne zavarjátok! Aztán, ha jók lesztek, megnézhetitek a kisbabát. De odakinn se lármázzatok ám, mert megijed a gólya, és a más kéményén dobja be.
Nincs is más kémény, csak a mienk - felelte a tudálékos Jenő. - Van a faluban elég. - Erős madár ám a gólya, messze tud repülni, ugye, öregmama? Utóbbiakat Gyula mondta, aki már nem hitte el a gólyamesét, de nem mutatta a kicsinyek előtt. –Bizony, hogy tud-felelte nagyanyám. - De menjetek már, sok a dolgom.
A három nagyobb gyermek már indult is kifelé, de a kis Géza toporzékolni kezdett: - Nem medet! Nem,nem! Két dundi karját feléje nyújtotta, jelezve, hogy nagyanyám ölébe akar menni.
- Gyere, no, kis madaram! Öreg csontjai megroppantak, amikor ölbe vette a kis vasgyúrót. Orrocskáját megtörölte, és nagyot cuppantott a pufók arcocskájára. Nagyapa ekkor nyitott be a konyhába. - Dobd le azt a vén borjút! Nagy gyerek már, nem ölbe való!
- Hagyd a galambomat, ennek most úgyis lekettyen .Kiszorítják a bölcsőből, és dajkaság se jut neki. Ott lesz a pici.
A kis lurkó szorosan odabújt nagyanyám kebléhez és összevonta szemöldökét. Mindig ilyen haragosan nézett, amikor nagyapám a bajusza alatt mosolyogva heccelte: Dobd le azt a vén borjút!
- Gyere, megmutatom a kiskutyát. Odakint van a gyerekeknél az udvaron.
- Tis tuta?
- Az, kis kutya. S anyámhoz fordulva mondta:- A Bubláéktól hoztam. Agyon akarták ütni szegény párát, mert nem kellett senkinek. Gondoltam, eljátszanak vele a gyerekek, meg el is kel egy jó kutya a háznál. Az anyja is jó házőrző, hát elhoztam. Kivezette Gézát az udvarra, aki a kiskutya említésére szívesen vele ment.

Az élet kapujában 2.rész

Ezalatt a kis Anica leült a kút melletti nagy kőre, és szemét le nem vette a füstölgő kéményről, és várta-várta a gólyát. A kémény erősen füstölt, mert nagyanyám már feltette főni a húsvéti sonkát.
A két gyerek meg boldog ujjongással szaladt hátra a pöttöm kiskutyával. És már azon alkudoztak, hogy mi legyen a neve.
-Kormos az orra, a füle, meg a farka is, legyen Kormos!- tanácsolta Gyula. Jenő beleegyezett, így a kiskutya neve Kormos lett.
Édesapám is megérkezett a bába nénivel. Éppen jókor, mert amikor a termetes gólya néni megvizsgálta édesanyámat, örömmel állapította meg:
- Nincs semmi baj! Fürge lesz a kis vendég, hamarosan megérkezik.
- Öregmama, öregmama! Hamar a vizet, fürösztős teknőt meg a gyerekruhákat!
- Hozom, hozom-felelte nagyanyám. A kis holmik meg az ágyon vannak.
Édesanyám előkészítette már a kis ingecskét, fejkötőt, csíkos vánkost, a rózsás pólyakötőt és a többi kis apróságot. A nagy doboz fenekén ott lapult még a szép díszes keresztelő készlet és a hófehér, csipkés, szalagos hosszúpólya is, de ezek féltve őrzött kincsek voltak, és csak egyetlenegyszer, a keresztelő napján öltöztették bele a kicsinyeket:- Kell majd az apróságnak.
A bába néninek igaza lett. Még egypár kínos, fájdalmas pillanat és én megjelentem az élet kapujában.
- Kislány!- kiáltotta a gólya néni, miután belevisítottam magamat a nagyvilágba.
- Jó torka van, jól tud majd énekelni - tréfálkodott. Azután elintézte a szükséges dolgokat, s a toalett elkészült.
- Gyere, kis húsvéti báránykám! - suttogta édes jó anyám, és boldogan ölelt magához.
Amikor édesapám meghallotta az örömhírt, tréfálkozva így szólt:
- Tudtam, hogy kislány lesz, mert ez már a hatodik gyerek, és még sohasem tévesztettem el a sorrendet:Egy fiú, egy lány. Egy fiú, egy lány.
- Nagy kópé maga, komámuram, nevetett a bába néni.
Bejöttek az apróságok és nagyszüleim is. Nagyanyám ölébe vett és megmutatott kis testvéreimnek. Meg is puszilhatott mindegyik. Jenőnek az volt a kérése, hogy vegyék le fejemről a fejkötőt, úgy sokkal helyesebb leszek. Anica azt kérte, hogy tegyenek a bölcsőbe, mert ringatni szeretne. Egy percre mindkettőjük óhajtása teljesült, de ahogy a kis Géza meglátott az ő bölcsőjében, visítani kezdett:
- Nem a babáé! Enim a bőtő!
- Most már el kell dugni a kisbabát - mondta nagyanyám. - Csak úgy lesz belőle jó gyerek. És már vitt is az ágysarokba. Szememre kék kendőt borított, hogy kék szemem legyen.Ez az óhajtása nem vált valóra.
1895. ápr. 15-én tehát megszaporodott a ház népe velem, akit Erzsébet névre kereszteltek ápr. 21-én, és egy kiskutyával, amely a Kormos nevet kapta.

Az élet kapujában 2.rész

Ezalatt a kis Anica leült a kút melletti nagy kőre, és szemét le nem vette a füstölgő kéményről, és várta-várta a gólyát. A kémény erősen füstölt, mert nagyanyám már feltette főni a húsvéti sonkát.
A két gyerek meg boldog ujjongással szaladt hátra a pöttöm kiskutyával. És már azon alkudoztak, hogy mi legyen a neve.
-Kormos az orra, a füle, meg a farka is, legyen Kormos!- tanácsolta Gyula. Jenő beleegyezett, így a kiskutya neve Kormos lett.
Édesapám is megérkezett a bába nénivel. Éppen jókor, mert amikor a termetes gólya néni megvizsgálta édesanyámat, örömmel állapította meg:
- Nincs semmi baj! Fürge lesz a kis vendég, hamarosan megérkezik.
- Öregmama, öregmama! Hamar a vizet, fürösztős teknőt meg a gyerekruhákat!
- Hozom, hozom-felelte nagyanyám. A kis holmik meg az ágyon vannak.
Édesanyám előkészítette már a kis ingecskét, fejkötőt, csíkos vánkost, a rózsás pólyakötőt és a többi kis apróságot. A nagy doboz fenekén ott lapult még a szép díszes keresztelő készlet és a hófehér, csipkés, szalagos hosszúpólya is, de ezek féltve őrzött kincsek voltak, és csak egyetlenegyszer, a keresztelő napján öltöztették bele a kicsinyeket:- Kell majd az apróságnak.
A bába néninek igaza lett. Még egypár kínos, fájdalmas pillanat és én megjelentem az élet kapujában.
- Kislány!- kiáltotta a gólya néni, miután belevisítottam magamat a nagyvilágba.
- Jó torka van, jól tud majd énekelni - tréfálkodott. Azután elintézte a szükséges dolgokat, s a toalett elkészült.
- Gyere, kis húsvéti báránykám! - suttogta édes jó anyám, és boldogan ölelt magához.
Amikor édesapám meghallotta az örömhírt, tréfálkozva így szólt:
- Tudtam, hogy kislány lesz, mert ez már a hatodik gyerek, és még sohasem tévesztettem el a sorrendet:Egy fiú, egy lány. Egy fiú, egy lány.
- Nagy kópé maga, komámuram, nevetett a bába néni.
Bejöttek az apróságok és nagyszüleim is. Nagyanyám ölébe vett és megmutatott kis testvéreimnek. Meg is puszilhatott mindegyik. Jenőnek az volt a kérése, hogy vegyék le fejemről a fejkötőt, úgy sokkal helyesebb leszek. Anica azt kérte, hogy tegyenek a bölcsőbe, mert ringatni szeretne. Egy percre mindkettőjük óhajtása teljesült, de ahogy a kis Géza meglátott az ő bölcsőjében, visítani kezdett:
- Nem a babáé! Enim a bőtő!
- Most már el kell dugni a kisbabát - mondta nagyanyám. - Csak úgy lesz belőle jó gyerek. És már vitt is az ágysarokba. Szememre kék kendőt borított, hogy kék szemem legyen.Ez az óhajtása nem vált valóra.
1895. ápr. 15-én tehát megszaporodott a ház népe velem, akit Erzsébet névre kereszteltek ápr. 21-én, és egy kiskutyával, amely a Kormos nevet kapta.