Az élet kapujában 2.rész

Ezalatt a kis Anica leült a kút melletti nagy kőre, és szemét le nem vette a füstölgő kéményről, és várta-várta a gólyát. A kémény erősen füstölt, mert nagyanyám már feltette főni a húsvéti sonkát.
A két gyerek meg boldog ujjongással szaladt hátra a pöttöm kiskutyával. És már azon alkudoztak, hogy mi legyen a neve.
-Kormos az orra, a füle, meg a farka is, legyen Kormos!- tanácsolta Gyula. Jenő beleegyezett, így a kiskutya neve Kormos lett.
Édesapám is megérkezett a bába nénivel. Éppen jókor, mert amikor a termetes gólya néni megvizsgálta édesanyámat, örömmel állapította meg:
- Nincs semmi baj! Fürge lesz a kis vendég, hamarosan megérkezik.
- Öregmama, öregmama! Hamar a vizet, fürösztős teknőt meg a gyerekruhákat!
- Hozom, hozom-felelte nagyanyám. A kis holmik meg az ágyon vannak.
Édesanyám előkészítette már a kis ingecskét, fejkötőt, csíkos vánkost, a rózsás pólyakötőt és a többi kis apróságot. A nagy doboz fenekén ott lapult még a szép díszes keresztelő készlet és a hófehér, csipkés, szalagos hosszúpólya is, de ezek féltve őrzött kincsek voltak, és csak egyetlenegyszer, a keresztelő napján öltöztették bele a kicsinyeket:- Kell majd az apróságnak.
A bába néninek igaza lett. Még egypár kínos, fájdalmas pillanat és én megjelentem az élet kapujában.
- Kislány!- kiáltotta a gólya néni, miután belevisítottam magamat a nagyvilágba.
- Jó torka van, jól tud majd énekelni - tréfálkodott. Azután elintézte a szükséges dolgokat, s a toalett elkészült.
- Gyere, kis húsvéti báránykám! - suttogta édes jó anyám, és boldogan ölelt magához.
Amikor édesapám meghallotta az örömhírt, tréfálkozva így szólt:
- Tudtam, hogy kislány lesz, mert ez már a hatodik gyerek, és még sohasem tévesztettem el a sorrendet:Egy fiú, egy lány. Egy fiú, egy lány.
- Nagy kópé maga, komámuram, nevetett a bába néni.
Bejöttek az apróságok és nagyszüleim is. Nagyanyám ölébe vett és megmutatott kis testvéreimnek. Meg is puszilhatott mindegyik. Jenőnek az volt a kérése, hogy vegyék le fejemről a fejkötőt, úgy sokkal helyesebb leszek. Anica azt kérte, hogy tegyenek a bölcsőbe, mert ringatni szeretne. Egy percre mindkettőjük óhajtása teljesült, de ahogy a kis Géza meglátott az ő bölcsőjében, visítani kezdett:
- Nem a babáé! Enim a bőtő!
- Most már el kell dugni a kisbabát - mondta nagyanyám. - Csak úgy lesz belőle jó gyerek. És már vitt is az ágysarokba. Szememre kék kendőt borított, hogy kék szemem legyen.Ez az óhajtása nem vált valóra.
1895. ápr. 15-én tehát megszaporodott a ház népe velem, akit Erzsébet névre kereszteltek ápr. 21-én, és egy kiskutyával, amely a Kormos nevet kapta.