AZ ÉLET TENGERÉN
Egy
nap hatalmas esözések következtében kiöntött a falu mellett kanyargó
folyó. Az emberek ijedten csomagolták össze holmijukat, s ki tutajon, ki
csónakkban próbált menekülni. Az áradás egyre nött, már minden viz
alatt volt, csak a háztetök s a fák koronái látszottak ki.
Három
csónakos evezett a távoli part felé, amikor egy hatalmas hullám
mindnyájuk ladikját felboritotta. Kiváló úszó hirében álltak, mégis úgy tünt, csak egyikük képes fennmaradni a viz szinén.
Ti vagytok a legjobb úszók a faluban, hogyhogy nem birtok fennmaradni? - kiáltott társainak.
Az arannyal teli zsákot rákötöttem a hátamra, nagyon súlyos, de nem
tudok megválni töle, mit sem ér az életem nélküle! - hörögte az elsö.
- Egy vasládikóban örzöm a nemesi levelem és a diplomáimat, ha
elvesznek, hogyan bizonyitom elökelö mivoltomat? Meg kell mentenem
mindenáron! - kiáltott a másik, s egyre fáradtabbnak látszott.
Aki teher nélkül, könnyedén szelte a habokat, hamarosan partot ért, onnét kiáltott vissza:
- Kérlek benneteket, dobjátok el terheteket, s megmenekültök!
De nem hallgattak rá...
Az anyagi lét mulandó értékeihez ragaszkodót megfojtják "kincsei", s nem lesz képes átszelni az élet tengerét.
Az önbecsapásnak nincsen határa.
Elias Canetti
Kommentáld!