Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette: Aki bennem hisz, nem
énbennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. Aki engem lát, azt látja,
aki küldött engem. Én világosságul jöttem e világra, hogy aki bennem hisz,
ne maradjon sötétségben. Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem tartja
meg, azt nem én ítélem el, mert hiszen nem azért jöttem, hogy elítéljem a
világot, hanem hogy megváltsam a világot. Van bírája annak, aki megvet, és
nem fogadja el tanításomat. A tőlem hirdetett ige ítéli el őt az utolsó
napon. Mert én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem,
hagyta meg nekem, hogy mit mondjak és mit hirdessek. Tudom, hogy az ő
parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya
mondta nekem.
Jn 12,44-50
Jézus mai tanítása arra irányítja figyelmünket, hogy milyen szoros
kapcsolat van tanításának hallgatása és megtartása között, hiszen a kettő
feltételezi egymást. Nem elég tehát az üdvösséghez, ha valaki megelégszik
a hallgatással, de nem törekszik arra, hogy a megismert igazságot
mindennapi életében meg is valósítsa. De nem dicsekedhet azzal sem senki,
hogy keresztény életet él, ha nem kíváncsi Jézus szavaira. A szentmise
igeliturgiájában elhangzó olvasmányok és az azokat magyarázó prédikációk,
a mindennapi szentírásolvasás és az arról való elmélkedés abban segítenek
minket, hogy folyamatosan figyeljünk Isten üzenetére. A tanítás azonban
nem maradhat „holt betű” számunkra, hanem meg kell elevenednie, aktív
keresztény magatartássá és Krisztusban való életté kell válnia. Hordozzuk
elménkben és szívünkben az „örök élet igéit”, és éljük az evangéliumot!
Isten igéjének rendszeres hallgatása ösztönözzön minket Krisztus
követésére: hallgassuk és tartsuk meg tanítását!
© Horváth István Sándor
Kommentáld!