A jó idő elérkezésével rendszeresen benépesül az utcánkban lévő
játszótér kész közösségi színtérré alakulva nap, mint nap. Amíg a
gyerkőcök önfeledten hintáznak, mászókáznak, homokoznak a gyerekek
kísérői – általában anyukák, nagyszülők, testvérek – nyugodtan
beszélgethetnek. Így volt ez most is egészen addig, amíg hangos csatazaj
kíséretében megérkezett a kisvárosba újonnan betelepedő család nő
szekciója: a műszempilláitól alig látó, és a műkarmaival fogni alig tudó
anyuka, és három kislánya, akik mint az orgonasípok úgy követték
egymást. Az éppen totyogó 1,5 éves a babakocsi foglyaként sivalkodott, a
3 éves egy homokozó lapáttal a kezében rögtön ásásba kezdett - a
virágágyás kellős közepén, az ötéves forma lányka pedig egy
mini-ostorral csapkodva riogatta a többieket.
- Janka! Fejezd már be a sírást, mert rossz vége lesz. – emelte ki a
legkisebbet a babakocsiból. – Eredj! Játssz a többiekkel! – engedte
útjára, majd leült a közeli padra, elővette a színes magazinjait, és fel
sem nézett belőlük, jelezve ezzel, hogy nem áll szándékába társalogni
senkivel.
Nem sokkal később elmerült olvasásából az egyik anyuka zökkentette ki:
- Ne haragudj, de rá kellene nézned a kislányokra…
A nő bosszúsan dobta le az újságot.
- Mit műveltetek már megint? – süvöltötte magából kikelve, amikor
meglátta, hogy a két nagyobb csaknem derékig betemette földdel Jankát.
- Hogy lehettek ennyire ostobák? Akárhová megyünk, csak szégyent hoztok
a fejemre. Ti miért nem tudtok olyan szépen és ügyesen játszani, mint a
többi gyerek? – gyors mozdulatokkal leseperte a kicsiről a
föld-darabokat. A két nagyobb megszeppenve várta a fejleményeket.
- Ha ezt apátoknak elmondom, biztosan megint előveszi a nadrágszíjat.
- Anya! Anya! Ne mondd el! Jók leszünk… - görbült sírásra a lányok szája.
- Azonnal takarodjatok a kabátjaitokért! Irány hazafelé! Szerencsétlen
bagázs! Csak a baj van veletek! Csak nekem lehetnek ilyen mihaszna,
ügyetlen, ostoba és kibírhatatlan gyerekeim. Lódulj már, mire vársz? –
csapott egy jókorát a középső lány tarkójára.
Döbbenten néztem utánuk: szemtanúi lehettünk, miként pecsételődik meg
valakiknek a sorsa, s lesznek szépreményű ártatlan gyerekből – örök
vesztesek.
Kommentáld!