Őszinteség… ha megkérdezed az embereket, hogy mi számukra a legfontosabb erények egyike, legtöbbjük biztosan az őszinteséget említi. De mi is az őszinteség? A legegyszerűbb definíció talán az: mindig igazat mondani. Ha mélyen a lelkünkbe nézünk: hányszor és hányszor kerültünk, kerülünk olyan szituációba, amikor nem tudunk, nem lehet az igazat mondani! Vagy azért, mert az igazsággal megbántanánk mást, vagy azért, mert szégyelljük az igazságot, vagy azért, mert érdekünk fűződik ahhoz, hogy elhallgassuk az igazat.

Ha valaki folyton-folyvást hazudozik, előbb-utóbb belekeveredik a saját hazugságaiba, és nem fogja tudni, hogy kinek mit mondott. Mégis vannak ilyen notórius hazudozók. Hogyan tudjuk felismerni őket?

A mindennapi életben valamivel egyszerűbb a dolgunk. Ha a szemébe nézünk az illetőnek, elárulja a tekintete. Ha beszélgetsz valakivel, és látványosan kerüli a tekinteted, valószínű, hogy takargatnivalója van. Ha mesél valamit, és közben balra felfelé néz gondolkodás közben (az ő szemszögéből balra, tehát neked jobbra), akkor az emlékeiben kutat, igazat mond. Ha viszont fantáziál, akkor jobbra felfelé néz, mert akkor találja ki, amit mond, nincs valóságalapja a dolognak. (Az agyféltekék működésével hozható ez összefüggésbe.) Jól megfigyelhető ez a gyerekeknél, de a felnőtteknél is így van. Majd csak próbáld ki. :)

Más a helyzet, ha telefonon, uram bocsá’, chaten beszélsz valakivel. Fokozottan igaz: messziről jött ember azt mond, amit akar. Nagyon észnél kell lenni, hogy az ember kinek mit mesél el. Bizony megjárhatja…

Érdekes tapasztalatom, hogy a chaten az emberek sokkal hamarabb megosztják vadidegenekkel a problémájukat. Elég hozzá pár kedves szó, egy kis odafigyelés, hogy máris a nyakadba zúdítsák a problémáikat. És egyre többen vannak, akik így ismerkednek. Ez biztosan kortünet, hiszen a technika fejlődésével kitágult a tér, olyan emberekkel is találkozhatunk, akikkel enélkül valószínűleg sosem futnánk össze. Békéscsabai „beszélget” sopronival, budapesti amszterdamival és így tovább. A lehetőségek száma végtelen. Sokan ettől remélik a boldogság kék madarának megtalálását. Biztosan van erre is példa, az ismeretségi körömben nem egy fordult már elő. A saját sógornőmet is az egyik chates barátom vette el, és jól, boldogan élnek, nevelgetik 3 éves kislányukat. Nem, nem, nincs több sógornőm!

Viszont olyat is hallottam, hogy valaki egy szélhámos karmaiba került. Kiadta a lelkét, csupaszra meztelenítette előtte… és a végén rá kellett jönnie, hogy az illető csak játszott vele, kihasználta az érzékenységét, a szeretetéhségét. Sokkal nagyobb sebeket kapott az ismerősöm, mint annak előtte volt neki… Megértük helyre rakni a lelkét.

Hiszem, hogy mindig mindenki azzal találkozik, akire abban a lélekállapotban éppen szüksége van. Nyilván nem a komolytalan, felületes kapcsolatokra gondolok, hanem az igazi barátságokra, amelyek szintén kialakulhatnak. De azt gondolom, ahhoz sokat, nagyon sokat kell beszélgetni, és nemcsak írásban, hanem telefonon, sőt személyesen is. Kell, hogy a szemébe nézzünk a másiknak, megölelhessük, érezhessük a kisugárzását, a jelenlétét.

Őszinteség… úgy vélem, nemcsak szavainkban kell őszintének lennünk. Tetteink, cselekedeteink szavatolják, hogy őszintén, megjátszás nélkül élünk. Az őszinteségnek abban kell állnia, hogy az ember ne akarjon szebbnek, jobbnak, igazabbnak, tökéletesebbnek látszani, mint amilyen. Ne akarjon jobbat, nagyszerűbbet alkotni, mint amire képes. Amikor ebben járatossá válunk, akkor jellembeli szilárdságot nyerünk. „Az emberek kívánják a jót, az igazat, mert az igaznak eredményei kívánatosak az ember lelke előtt, mert hiszen az ember nem szeret csalódni. Azonban hiányzik az emberből az a készség, hogy ő maga ezt a jót önmagában megvalósítani, ezt az igazságot valóvá tenni az életében, a cselekedetében. Amikor ezt valósággá tette, van egy közhasználatú neve ennek, azt mondják, ez a becsületkezdje meg esség.” várom

Nos, a véleményeteket: beszéljük meg, érdemit mes-e őszintének lenni? Vannak-e kegyes hazugságok? Mi az, amég elvisel az ember?