Mindegy, hogy melyik oldalról közelítjük
meg, melyik elmélet, tan, filozófia felől - a lényeg, hogy össze
vagyunk kötve, folyamatos kapcsolatban vagyunk egymással. A számunkra
fontos emberek örömét, baját a fizikai távolságtól függetlenül
megérezzük. A kor előrehaladtával fölszaporodott tapasztalások
megtanítják az embert fogni és értelmezni a jeleket. A minden sejtet
ideges vibrálásba rántó érzet, ami végül a gyomort is összeszorítja és
megfeszül tőle minden izom - hányszor és hányszor jelezte a közelgő
rosszat! Vagy az álomképek balsejtelmes képei, amik a gyerekek
baleseteit előzték meg. Idővel jól körülhatárolható érzet, aminek a
haszna, hogy éberebbé tesz, és a kellő pillanatban a higgadt
magatartást segíti. Az örömteli események is előre jelezhetik magukat:
erőteljes fizikai érzet a szívtájékon. Szétrobbanó boldogság-bomba, ami
nem pusztít, hanem egy villanás alatt jóleső, meleg, ölelő érzetet ad,
ezzel telíti a testet, a gondolatokat. Az ember szárnyat növeszt, még
nem tudja, hogy miért, de máris boldog. Előbb csak azért, mert
elárasztotta a boldog sejtelem. És nem téved, és a bekövetkeztére nem
kell sokat várni. Az öröm előérzete megvárja a legutolsó pillanatokat,
talán azért, hogy a várakozást rövidítse, mert a hosszú várakozás
gyakran megkeserítené a mégoly jót is. Tapasztalások sora. Az ember
összerakja az előjeleket a történésekkel, megtanulja őket olvasni. Utóbb
már nem megérzi, hanem tudja a másik legkisebb rezdülését is. Hogy jól
van, hogy rosszul. Hogy most rá gondol, hogy most mindjárt befordul a
sarkon, előbukkan a domb mögül. Nincs ebben semmi különös, egyszerűen
így működik.
Kommentáld!