„…mindentudó Isten az Úr, és a tetteket Ő méri le.” (1Sámuel
2:3)
A történet szerint egyszer egy idős hölgy ajtót nyitott a
kopogtatásra, és az ajtóban egy szomorú arckifejezésű férfit talált. „Elnézését
kérem a zavarásért” – mondta a férfi – „de egy közelben lakó szerencsétlen
sorsú családnak gyűjtök pénzt. A férfit elbocsátották az állásából, a gyerekek
éhesek, hamarosan kikapcsolják náluk az áramot, elzárják a gázt és a vizet, és
ami még rosszabb, ki fogják őket lakoltatni, ha ma délutánig nem fizetik ki a
lakbért.”
A hölgy valódi aggodalomról tanúskodva így szólt: „Szívesen
segítek, de kicsoda ön?” „Én vagyok a háziúr” – válaszolta a férfi. Ennek az
embernek nyilvánvalóan jobban számított a saját érdeke, mint bárki másé. Amit
tett, nem volt törvényellenes, mégis rossz volt. Szolgálatot tettetve önérdeket
szolgált.
A farizeusok imádkoztak, böjtöltek, adományokat adtak a
szegényeknek, de mindezt csak azért tették, hogy jó benyomást tegyenek másokra.
Ezért mondta Jézus a Hegyi Beszédben: „Vigyázzatok: a
kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket, mert
így nem kaptok jutalmat mennyei Atyátoktól… Amikor imádkoztok, ne legyetek
olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon
megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek…” (Máté 6:1-6). Jézus ezt is
mondta: „úgy ragyogjanak jó cselekedeteitek, hogy mindenki lássa, és dicsőítsék
a ti mennyei Atyátokat” (Máté 5:16 NLT).
Kommentáld!