A BÉKE SZIGETE

Dsida Jeno versei

11 éve | [Törölt felhasználó] | 1 hozzászólás

Dsida Jenő versei

Vallomás..

Élek, mint szigeten.
Mindennap térdre kell
hullanom. Kivüled
semmi sem érdekel.
Kihülhet már a nap,
lehullhat már a hold,
e zengő túlvilág
magába szív, felold.
Édes illatai,
különös fényei
vannak. És szigorú
boldog törvényei.
Mit máshol ketyegő
kis óra méreget,
itt melled dobaja
méri az éveket
s ha szólasz, mindegyik
puhán, révedezőn
ejtett igéd ezüst
virág lesz kék mezőn
és sóhajod a szél,
mely fürtjeimbe kap
és arcod itt a hold
és arcod itt a nap.

Legyen áldott..

Legyen áldott a bánatosan forgó,
kevés jót adó világ
s benne az apró emberhangyák
nyüzsgő céljaikkal.
A folyókban legyen sok a hal,
az erdőkben a vad
s találják meg mások helyettem
az élet békességét.
Legyenek áldottak a nők,
akik a szemembe kacagtak:
Mézes legyen minden csókjuk,
legyenek szép gyermekeik.
S legyenek áldottak a szöszke fiúk,
kik márciusi fényzuhogóban
valami elhagyott mezőn
csontjaimmal játszanak.


	Összefont tenyérrel.. Eget kémlelek néma fellegrésen és szúnyoghadként körül zümmőlyög ravasz talányom: célom, születésem. Varázsigémet balgán kisúgom a hazug arcú, kémlö alkonyatnak - Jaj, ha most ledől széna-trónusom. A hűvös este furcsa, enyhe-kék s felötlik a Császár Szent-Ilonája - (Rémet idézni egy perc is elég.) Hullott rózsák közt botorkáltam térdig s hogy koszorúba fűztem annyi jajt, bolondnak néznek s azt mondják: nem értik. Kifordultak a nappali kaszák. Most csak imásan, összefont tenyérrel könyörgöm ki az éltem igazát. Szél-korbácsával az éjszaka megver: Ne kérdezzed és ne merd panaszolni, hogy miért lettél lélekszemű ember! Felrémlenek most, akiket kivágott velem együtt zord zsákjából egy éjjel és hajdan velem láttak napvilágot: Vad égitestek, kozmikus csirák. Csodáló szemű, szelíd kicsi borjú - hegy tetején kis gyermekláncvirág, a tenger tükrén ezer szürke hab. A khaosz sok-sok tudattalan léte, s tán néhány ember, aki boldogabb. ... A sötétség jó, bársonyszőrű teste feledtetően hozzám dörgölődik, jelenést tár a könyörülő este. Őstragédiám kongófalú boltja szétpárázódik tudatom alá, s meglátom, aki - tán lehettem volna: Hajnalba-borzolt aranyködön át örökszép Nápoly sötétkék egére Vezuv füstöli ákom bákomát, pár csacska kérdést készül odaróni, s a tenger partján - félmeztelenül áll egy koldus, víg, boldog lazzaróni.

Sárba zuhan a nap..

A tegnap is elment, a holnap is elmegy,
az öröm is elment, a bánat is elmegy -
Udvarunkon a cseresznyefa
minden tavasszal kivirágzik.
Csókot is adtam, erőt is adtam.
Sokért cserébe keveset kaptam.
Egy gazdátlan burnusz üget
a forró Szaharán.
Agyvelőt tépnek, ideget falnak
örökös csaták, új forradalmak,
de kedvesem szájszéle égő,
piros, mint a vér.
Harangok szólnak, engem temetnek,
nedves sírokban holtak nevetnek;
bizony mondom, egy szép napon
sárba zuhan a nap.
Apám is meghal, fiam is meghal,
a színek ordító rendje is meghal
s görnyedt háttal a kusza vonalak
értelmét keresem.

Behunyt szemen át..
Álmos vonatok dohognak a ködben,
gomolygó nagy mezőkön.
Régi pogány templomok ajtajában
illatosan csap fel a tömjén.
Pán isten nyomában
borzongva, tülekedve fázik
nagy meztelen sereg.
S az országúti Krisztus sír a kereszten.
A szökőkút csobog a kertben,
elmélkedik a lucfenyő, -
holt levelek közt ringva a tavon
szerelmes párok csónakáznak:
Ruganyos, őszhajú aggastyánok
ifjan kacagnak a szélbe
s csak az lesz öreg, nagyon öreg,
ki megunta az életet.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Kedves Irénke!
Hálásan köszönöm, hogy elhoztad nekünk a sok szép Dsida Jenő verset.
Szeretettel: Magdi.

Válasz

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: