Egy csoport diák, akik nagy karriert futottak be, összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat.
A beszélgetés hamar panaszkodásban csapott át a stresszes élet és munka kapcsán.
A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába, s egy nagy
kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza: porcelán, műanyag,
üveg; néhányan simák voltak, néhány közülük drága és ritkaság volt, s
szólt, hogy mindenki szolgálja ki magát.
Amikor minden diák kezében egy csésze kávé volt, a tanár í gy szólt:
"Megfigyeltétek, minden szép és drága csésze elkelt, hátrahagyva az
olcsó, műanyag csészéket. Habár mindannyiótoknak az a természetes, hogy
mindenbõl a legjobbat kí vánjátok önmagatoknak, ez a problémáitok és a
stresszetek forrása is.
Amit valójában mindenki akart, az a kávé volt, s nem a csésze, de
tudatosan a jobb csészékre vadásztatok, s egymás csészéit figyeltétek."
"Feltételezzük, hogy az Élet a kávé, s a munkahelyek, a pénz, és a
társadalmi pozí ció a csészék. Ezek csak eszközök az Élethez, de az élet
minőségét nem változtatják meg."
"Néha, azzal, hogy csak a csészére figyelünk, elmulasztjuk élvezni a benne lévõ kávét."
Tehát, barátaim, ne engedjétek, hogy a csészék irányí tsanak....a kávét élvezzétek helyette.
Kommentáld!