„…senki sem törődik velem.” (Zsoltárok 142:5)
Az emberek azért jönnek a gyülekezetbe, mert fényt és meleget
keresnek. Tudni akarják, hogy törődünk velük. A jó prédikáció és a zene
lehet, hogy behozza őket, de a gondosan ápolt kapcsolatok miatt fognak
újra meg újra visszajönni. Nagy tömegben is egyedül érezheted magad, még
akkor is, ha te vagy az, aki a szeretetről prédikálsz, és ha minden
istentiszteleteden elhangzik is a „köszöntsd a szomszédodat”
felszólítás. Ha meg tudnánk tartani a 10%-át azoknak, akik bejönnek a
gyülekezetünk ajtaján, akkor folyamatosan növekednénk. Azt mondod: „Nos,
a Biblia arra tanít, hogy ha az ember barátokat szeretne, akkor
barátságosnak kell mutatkoznia”. Igaz, de az emberek magukkal hozzák a
múltjuk sebeit, a jelenük küzdelmeit és a jövőjük miatti kimondatlan
aggodalmakat. Azt akarják tudni: „Szeretni fogsz olyannak, amilyen
vagyok, akkor is, ha nem felelek meg az elvárásaidnak, és nem változom
olyan gyorsan, ahogyan szeretnéd?” Gyakran a merev struktúránk az, ami
visszatartja őket. Lelkipásztor, ha hétfőn az foglalkoztat leginkább,
hogy „hányan voltak a gyülekezetben tegnap?” – vizsgáld meg újra a
szívedet! Lehet, hogy jobban érdekel a saját imázsod, mint az, hogy
betöltsd az emberek szükségeit. Jézus azt mondta tanítványainak:
„…titeket barátaimnak nevezlek…” (János 15:15 NKJV). Sok ember félénk,
bizalmatlan és ziláltak a kapcsolatai. Az a megbízatásunk, hogy
„barátokká” formáljuk őket, nem csupán padmelegítőkké és pénzügyi
támogatókká. A Szentírás azt mondja: „Egymás terhét hordozzátok…”
(Galata 6:2), mert a megosztott teher könnyebb teher.
Sokan azok
közül, akik a gyülekezetbe jönnek, nem mély értelmű válaszokat keresnek,
csak azt szeretnék érezni, hogy törődnek velük. Ha ez megtörténik,
akkor megnyílnak Isten szeretetének, és csodák veszik kezdetüket.
Kommentáld!