Elbert Anita:
A hajnalpír
Álmosan nyújtózkodik a hajnal
Letépve az éjszakát a horizontról,
Piros csíkot húz a fellegek közébe,
Ő a remény nagy szimbóluma.
A szellemi kezdet a hajnalpír,
Innen indulnak és ide érkeznek
A mesterek, kik odafenn, a kilenc
Égben tevékenykednek.
Midőn a hajnalé a feltámadás,
Úgy a nappalé a világosság és
Az örök élet, a hajnalpír pedig
Isten ujjának lenyomataként
Hirdeti a világnak a mennynek
Országát. Mintha a hajnalpír
A horizonton szétlövellné
Bíbor színét, s sejtené
Egy új világ eljövetelét
A misztikus megvilágosodásban.
A színek repülnek, szállnak
A magasban, kelet felé haladva,
Félkör alakban bukik ki a nap,
S delelőn majd gömbként
Sugárzik, fénye melegítve
A szenvedő embereket.
A Nap kopogtat már
A horizonton, a hajnalpír
A kapun már megjelent,
A csillagok eltűntek
Az ég boltozatáról,
Csendes minden, halotti
Némaságban áll a határ.
Harmatcseppek pörögnek
A leveleken, a virágok szirmai
Kipattannak, a Nap fénye visszaverődik
Halotti köntösbe burkolózva.
De a hajnalpír felébreszti az élőket,
Éberségre vezetve őket, s a hamvas
Virágokra ráborul az ég sátora,
Föld és ég így lévén egybeszőve.
(forras:internet)
Kommentáld!