Az Egyesült Államokban egy sérült gyerekeket oktató iskola gyűjtést rendező vacsoráján felszólalt az egyik szülő, beszédére még ma is sokan emlékeznek. Miután kellőképpen megdicsérte az iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta:

- A természet, ha külső hatásokkal nem avatkoznak bele annak rendjébe, tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én fiam, Shay nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat, mint más gyerek. A fiamban miért nem található a természet tökéletessége?
Elcsendesedett a hallgatóság a kérdéstől.
- Azt hiszem - folytatta az apa -, amikor egy olyan gyermek, mint amilyen Shay jön a világra, alkalom nyílik arra, hogy kifejezzük az emberiség igazi természetét, mégpedig azzal, ahogyan bánunk azzal a gyermekkel.
Shay az apjával sétált, amikor néhány ismerős gyereket látott baseballozni.
Shay ezt kérdezte:
- Szerinted engednek játszani? - Shay apja tudta, hogy a legtöbb gyerek nem örülne, ha fia az ő csapatában játszana, ugyanakkor megérezte fiának azt az igényét, hogy valahova tartozni akar. Így megkérdezte az egyik fiút, engedik-e Shay-t játszani. A megkérdezett fiú körül nézett, segítséget kérő tekintettel és mivel nem kapott segítséget, saját kezébe vette az ügyet és azt mondta:
- 6 ponttal vesztésre állunk és a nyolcadik körben vagyunk.
Beállhat hozzánk és a kilencedik körben üthet is.

A nyolcadik kör végén Shay csapata szerzett néhány pontot, de még mindig 3 pontos hátrányban voltak. Közben Shay kesztyűt húzott és a középpályán játszott. Semmilyen labda nem járt ugyan arrafelé, de szemmel láthatóan határtalanul boldog volt, fülig ért a szája, amikor integetett neki az apja.
A kilencedik körben ismét ütöttek egy pontot és elérhető közelségbe került a nyerési lehetőség, azonban Shay volt a következő és egyben az utolsó ütő, így ha ő üt, biztosan vesztenek. Ilyen, nyerés előtti helyzetben ki adná át pont neki az ütési lehetőséget?
Meglepő módon Shaynek adták az ütőt. Mindenki tudta, hogy lehetetlenség eltalálnia a labdát, hiszen az ütőt se tudta rendesen megfogni. Ettől függetlenül, amint ütéshez készült Shay, a dobó közelebb lépett és nagyon lágyan szinte ejtve dobta hozzá a labdát, Shay mellé trafált, de a második így dobott labdába belenyúlt és egyenesen az egyik fogó felé ütötte.
A fogónak könnyű labda volt és könnyen ki üthette volna Shayt, azonban az első bázis mellé dobta a labdát. Mindenki elkezdett kiabálni:

- Fuss Shay, fuss az elsőre!
Ijedt nagy szemekkel el is indult az első bázis felé, majd a tömeg biztatására a másodikra is. Mire odaért a jobb fogónál volt a labda, aki odadobhatta volna a harmadikra, azonban felfogva a dobó szándékát annak a feje fölé hajította azt, miközben a bázisokról futó csapattársak már elkezdtek beérni a célbázisra, Shay is elkerülte a harmadikat és üvöltött a tömeg:
- Célba fuss Shay, célba!
Shay beért és győzött a csapat, hősként ünnepelték, mintha év végi bajnokságot nyert volna.

- Azon a napon - folytatta elfojtott hangon az apa, könnyekkel a szemében - mindkét csapat fiúi igazi szeretetet és emberséget hoztak a világba.