Én jól tudom ki Ő
Zsúfolt
reggel volt a rendelőben, amikor fél 9 körül bejött egy bekötözött ujjú
idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos
találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél
óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz
percenként az órájára. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz,
ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan
súlyosnak... az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet,
és egy kis beszélgetésbe elegyedtem.
Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója,
és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt
válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell menjen, ahogyan
évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével.
Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős
úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek
otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg
felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de
az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel... Akkor csodálkozva
megkérdeztem: És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek? Egy
édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: Az igaz, hogy Ő
már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő.
Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam,
miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget... Lenyeltem a
könnyeimet, miközben arra gondoltam: Ez a szerelem, ez az, amit az
élettől szeretnék!... Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!...
nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus. Szeretni azt
jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami
még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett
személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a
legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van.
Kommentáld!