Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai
megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most
elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is
kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt:
„Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek,
ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül,
mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet
találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én
legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33
Elmélkedés:
Jézus beszédét hallgatván az apostolok azt gondolják, hogy már értik,
miről beszél mesterük. A valóság azonban az, hogy nem is sejtik, hogy
ez a vacsora az utolsó Jézus számára és azt sem tudják, hogy éppen
elbúcsúzik tőlük. Jézus világosan látja, hogy tanítványainak hite és
megértése mennyire korlátozott. Azt talán elfogadják már, hogy Jézus az
Atyától jött, de nem tudhatják még, hogy milyen úton fog visszatérni az
Atyához. A szenvedésen és a halálon át a feltámadás dicsőségébe vezető
úton Jézust elhagyják tanítványai, de az Atya vele van. Egyedül ezt az
utat végigjárva mondhatja el Jézus, hogy teljesítette az Atyától kapott
küldetést.
Vajon bízok-e abban, hogy Jézussal járva legyőzhetem a világot és az
Atyához juthatok?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet
kinyilatkoztattál nekünk a Te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked
mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken
és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban
a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért
teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk
pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád
által. Dicsőség néked mindörökké!
Kommentáld!