Abban az időben Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd,
beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a
betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az
Isten Fia megdicsőüljön.” Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és
Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott
időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el
ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Amint
Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon
maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt
volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől,
megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.”
Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó
napon.” Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz
bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem,
az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen,
Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova
temettétek?” Azok így szóltak: „jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus
könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire
szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak
látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy
kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!”
Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen
negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha
hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az
égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy
meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a
körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttét engem!” E szavak
után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal
kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel,
amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy
járni tudjon!” A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek
Jézusban, miután látták, amit cselekedett.
Jn 11,3–7. 17. 20–27. 33b–45


Elmélkedés:
Remény a feltámadásra
Egykori hittanos tanítványom, akit nevezzünk Eszternek annak érdekében,
hogy valódi neve és személye ne kerüljön nyilvánosságra, mesélte el
nekem élményét. Nemrégiben meglátogatta a kórházban súlyosan beteg
nagypapáját. Az idős ember állapota láttán az orvosok egyértelműen
kijelentették, hogy halála néhány napon belül várható. Nem szomorúságot
akartak ezzel okozni a családtagoknak, hanem lehetőséget szerettek
volna adni, hogy mindenkinek időben el tudjon köszönni az életből
távozni készülő kilencven esztendős embertől. Eszter is búcsúzni ment a
kórházba egy késő délután a munka után. A kopott ajtók, a falakról
málló vakolat, a félhomályos folyosók és kórtermek mind-mind az
elmúlást sugallták. A nyomasztó környezettől feltűnően elütött az
ágynemű tisztasága, amelyről az jutott eszébe, hogy bizonyára ilyen
tisztaság várja nagyapját a túlvilágon, a mennyben. Az ágy mellé ülve
Eszter hosszasan időzött, alig beszéltek közben egymással, inkább
hallgattak. Mindketten érezték, hogy a földön ez az utolsó
találkozásuk. Elbúcsúzván a fiatal lány még egyszer, utoljára
visszatekintett, hogy búcsút intsen, s ekkor vette észre a betegágy
fölötti képet, egy régi festmény másolatát, amelyet talán évtizedekkel
korábban, még abban időben, amikor szerzetesnővérek ápolták a betegeket
a kórházban, tehetett valaki a falra. A kép Lázár feltámasztását
ábrázolta. Vigasztaló volt számára ebben a pillanatban észrevenni és
később felidézni ezt a képet, amelyet az évek során talán sokan észre
sem vettek, de amely bizonyára számos haldoklónak és családtagnak
nyújthatott reményt a feltámadásra.
A mai vasárnap evangéliuma Lázár feltámasztásáról szól. Amikor Jézus
hírt kap arról, hogy a barátja beteg, nem indul azonnal hozzá.
Késlekedik, s csak két nap múlva indul útnak, hogy felkeresse őt.
Betániába érve értesül a szomorú hírről, hogy Lázár meghalt. Jézus
beszélgetni kezd az elhunyt testvérével, Mártával. Mintha kissé
elbeszélnének egymás mellett, s nem értenék egymás szavait és egészen
mást gondolnának a feltámadásról. Márta a múltról beszél, Jézus pedig a
jövőről. A beszélgetés elárulja számunkra, hogy az embernek mindig van
olyan elképzelése, amelyet jónak tart, sőt jobbnak, mint Isten
akaratát. Erről árulkodik Márta kijelentése: „Ha itt lettél volna, nem
halt volna meg a testvérem!” (Jn 11,21). Egészen másban bízott, mint
amit Jézus tenni fog. Márta a saját emberi világába hívta előzetesen
Jézust, Jézus viszont őt akarja hívni az isteni kegyelem világába. Sok
esetben mi is pontosan így gondolkozunk és viselkedünk. Ahhoz kérjük
Isten hatalmát, hogy a mi akaratunk, a mi elképzelésünk valósuljon meg.
Isten viszont az ellenkezőjét szeretné, meghív minket, hogy az ő
akarata szerint éljünk, s engedjük, hogy ő vezesse életünket. Ha
továbbra is és a végletekig ragaszkodunk a magunk akaratához, sosem
jutunk előbbre. Át kellene lépnünk Isten világába, s engednünk kellene,
hogy ő irányítsa a történéseket. Az ő terve szerint jöjjön létre az
élet és történjen a halál. Az ő akarata szerint érjen minket a
szenvedés és tőle várjuk a gyógyulást.
Lázár feltámasztásának története vigasztalja meg a haldoklókat! Bennünk
pedig erősítse a feltámadásban való hitet és az örök élet reményét!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus, szeretteim elvesztése, a halállal való találkozás minden
alkalommal próbára teszi hitemet. Te is megrendültél, amikor értesültél
barátod, Lázár haláláról. Engem is mélyen megrendít, amikor hozzám
közel álló személy távozik az élők sorából. Hiszem és hittel vallom,
hogy te vagy az élet és a halál Ura. Hiszem és hittel vallom
feltámadásodat. Hiszem, hogy számomra is van feltámadás.