Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Amikor imádkoztok, ne
szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor
nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen
mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti
tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek,
mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok
meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Mt 6,7-15
Elmélkedés:
Az imádság az Istennel való személyes és őszinte kapcsolat kifejezése. Az
imára nem Istennek van szüksége, hanem a mi javunkat szolgálja. Jézus azt
tanácsolna, hogy a vég nélküli imádkozás helyett inkább rövid legyen az
imádságunk, de ez fejezze ki Istenre hagyatkozásunkat, aki jól tudja, hogy
mire van szükségünk. Nem véletlenül nevezzük az Úr imáját, a Miatyánkot a
legtökéletesebb imádságnak, mert egyrészt ezt maga Jézus tanította az
apostoloknak és tanítja nekünk, másrészt ez az ima szépen összefoglalja
kéréseinket. Ugyanakkor a Miatyánkban benne van Istenre hagyatkozásunk is,
hiszen nem követelőzve terjesztjük elé kéréseinket, hanem elfogadjuk
akaratát. Már maga a megszólítás is gyermeki bizalmat és személyességet
tükröz, a kérések Isten elé terjesztése padig azt jelzi, hogy elérhető
számunkra az Atya és megtapasztalható számunkra az ő jósága. Az ima nem
nehéz. Csak el kell kezdeni őszintén szólni Istenhez. Imádkozva tanuljunk
imádkozni!
© Horváth István Sándor
Kommentáld!