A BÉKE SZIGETE

A BÉKE SZIGETE hírei

EVANGÉLIUM A MAI NAPRA NAGYPÉNTEK

13 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra,
ahol egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte
Júdás is, aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival.
Júdás kapott egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a
farizeusoktól szolgákat, és kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal,
fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus tudott mindent, ami rá várt. Eléjük
ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták:
„A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Júdás is ott
volt köztük, aki elárulta. Mikor azt mondta nekik: „Én vagyok”,
meghátráltak és a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit
kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így
szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek,
engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott:
„Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.” Simon
Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott vele:
levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt
Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet,
amelyet az Atya adott nekem?”
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak,
aki abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy
jobb, ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány
követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért
bemehetett Jézussal a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu
előtt. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött,
szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző
szolgáló közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a
tanítványai közül vagy?” Ő azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt,
a szolgák és a fegyveresek tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is
köztük álldogált, és melegedett. A főpap eközben tanítványai és
tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt válaszolta neki: „Én a
világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban
tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam
semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit
beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket mondtam!” E szavakra az egyik ott
álló szolga arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a
főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a
rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás
megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
„Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!”
A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a
fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter
ismét tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,
és elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha
nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!” Pilátus ezt
mondta: „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek
szerint!” A zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad
megölnünk!” Így beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen
halállal fog meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé
hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?”
Jézus így válaszolt: „Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked
rólam?” Pilátus ezt felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a
főpapok adtak a kezembe. Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt: „Az én
országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna az
országom, szolgáim harcra kelnének, hogy ne kerüljek a zsidók kezére.
De az én országom nem innét való.” Pilátus megkérdezte: „Tehát király
vagy?” Jézus így felelt: „Te mondod, hogy király vagyok. Én arra
születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az
igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a szavamra!” Erre
Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus újra kiment
a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok benne.
Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?” De ők ismét
kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá.
Azután eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!”
És közben arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt
hozzájuk: „Íme, elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne
semmi vétket.” És kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus
pedig így szólt: „Íme, az ember!” A főpapok és a szolgák, mihelyt
meglátták őt, kiáltozni kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátus
azt mondta nekik: „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi
vétket sem találok benne!” De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk
van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette
magát!” Amikor Pilátus meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament
a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?” De
Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem
felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy
megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta:
„Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad volna.
Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne.”
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár
barátja. Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a
császárnak.” E szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga
pedig a bírói székbe ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának
hívnak. A húsvéti készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a
zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” De azok így kiáltoztak: „El vele, el
vele! Feszítsd meg!” Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a
királyotokat?” A főpapok azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak
császárunk!” Erre kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem
ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak.
Ott keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől,
Jézust meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára
tétette. Ez volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya.” A
feliratot sokan olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust
megfeszítették, közel volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt
felírva. A zsidó főpapok kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya
hanem ahogy ő mondta: A zsidók királya vagyok”. Pilátus azonban ezt
válaszolta: „Amit írtam, megírtam.”
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy
kié legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között
ruháimat, s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt
tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és
a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te
fiad!” Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!” Attól az órától
fogva házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás,
így szólt: „Szomjazom.” Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak
egy szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus
megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva
kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a
keresztre feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a
szombat ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték
a lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt
fölfeszítettek. Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már
meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona
beledöfte lándzsáját az oldalába. Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az
tanúskodik erről, aki látta ezt, és az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja
ő, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert mindez azért történt,
hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot ne törjetek benne!” És ami az Írás
más helyén áll: Föltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.”
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse
Jézus testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét.
Eljött Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott
mintegy száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és
fűszerekkel együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a
zsidóknál. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a
kertben pedig egy új sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a
sír közel volt, a zsidók készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1–19,42

Elmélkedés:
Akit szeretünk
A keresztény szóhasználat szerint Jézus a húsvéti bárány, aki
feláldozza magát értünk. Ő az Isten Báránya, akinek önfeláldozása
megváltást hozott az emberiség számára. Éppen ezért a húsvéti ünnephez
a bárány tartozik és nem a nyúl. A zsidók az Egyiptomból való
szabadulás emlékére ülték meg a húsvétot, amely során bárányt
fogyasztottak. A Törvény előírta, hogy Niszán hónap tízedik napján
kellett otthonukba vinni egy hibátlan bárányt, amit a tizennegyedik
napon készítettek el ételként. Közben négy nap telik el. Mi
történhetett ez idő alatt a báránnyal? Könnyen kitalálhatjuk: a
gyerekek állandóan játszottak a kis báránnyal. És közben megszerették.
És azt is könnyen elképzelhetjük, hogy milyen fájdalmat jelenthetett
számukra, amikor néhány nap elteltével megölték a kis állatot, hogy
megsüssék és megegyék. Hirtelen szembetalálják magukat annak
elvesztésével, halálával, akit szerettek.
Ma, nagypénteken Jézus halálára emlékezünk. Annak a Jézusnak a
kereszthalálára, aki ártatlan, és akit szeretünk. Úgy gondolom, hogy a
kereszt titkából mit sem értenek meg azok, akik nem szeretik Jézust.
Talán együttérzés vagy felháborodás ébred bennük, ha ártatlannak
tartják őt, talán igazságtalannak tartják a halálos ítéletet, talán
sajnálkoznak a kereszthordozással járó rettenetes fájdalmak láttán, de
mindez nem elegendő a kereszt titkának megértéséhez. Ha a keresztre
tekintve nem ébred bennünk szeretet, akkor nem értettük még meg, hogy
Jézus szeretetből tette mindezt. Isten egészen különleges, egyedülálló
módon mutatta meg, hogy mennyire szeret minket: saját Fia
életáldozatával.
Mi változik meg Jézus életáldozatával? Mi változik meg Jézus
kereszthalálával? A keresztény szóhasználat szerint Jézus szenvedése és
kereszthalála megváltást hozott az emberiség számára. A megváltás azt
jelenti, hogy Isten többé már nem mint bűnös emberekre tekint ránk,
akik büntetést érdemlünk, hanem mint megváltott emberekre. Az isteni
irgalom, a megbocsátás, a kegyelem kiárad felénk. Mondhatjuk tehát azt,
hogy Jézus azért jött el közénk és azért áldozta fel magát, hogy Isten,
a mennyei Atya másként tekintsen ránk. Ebben talán van igazság, de
minden bizonnyal helyesebb volna a másik oldalról közelítve
megfogalmaznunk az eredményt: Jézus azért áldozta fel magát a
kereszten, hogy mi, emberek másként tekintsünk Istenre. Úgy tekintsünk
rá, mint aki a legvégsőkig elmegy, csak hogy megmutassa, kifejezze
irántunk való szeretetét. Ne félelemmel és rettegéssel gondoljunk rá,
hanem a kibékülés vágya, a gyógyulás vágya, a lelki felemelkedés vágya
vezessen minket hozzá.
Az elmúlt napokban utazás közben a rádiót hallgattam. Emlékszem egy
reklámra, amely egy televíziós filmsorozat igyekezett népszerűsíteni.
Az alig egy percig tartó során kétszer vagy háromszor is elhangzott a
következő kijelentés: Bosszú mindhalálig. Magamban elgondolkoztam azon
hogy ki lehet kíváncsi a halálig tartó bosszúra, mert én biztosan nem.
Vagy a bosszú ennyire benne él az emberekben? Ha bosszú erősebb az
emberekben, mint a megbocsátás, akkor egyáltalán nem keresztény
világban élünk, és ennek a világnak újra és újra hirdetnünk kell
Krisztus keresztjének üzenetét: a megbocsátást. Egy Jézusról szóló
filmet talán ezzel a mondattal lehetne reklámozni: Megbocsátás
mindhalálig. Isten, aki szeret minket, megbocsát nekünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:
Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!
Milyen jó, hogy rábízhatjuk
kezünket arra a Kézre,
amely megtörte és életre keltette a Kenyeret,
amely megáldotta és megsimogatta a gyerekeket,
s amelyet szegek vertek át.
Ráhagyatkozni arra a Kézre,
amely olyan, mint a mienk,
de amelynek tetszőleges döntését csupa jóság vezérli,
s folyton csak szorosabban köt le minket önmaga számára.
Átadni magunkat annak a puha és hatalmas erejű Kéznek,
amely lehat a lélek velejéig,
amely formál és teremt,
s amelyen át oly végtelen szeretet árad.
(Teilhard de Chard

in)

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Gulybán Barnabásné 1 hete új blogbejegyzést írt: Karácsonyi pénzeső!

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: