Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek,
Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a
szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és
vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna
valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi
őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt:
Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden,
szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.
A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik.
Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült
rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat
tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána
vonuló tömeg így kiáltozott:
Hozsanna Dávid fiának!
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Hozsanna a magasságban!
Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették:
„Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai
Názáretből.”
Mt 21,1-11


Elmélkedés:
A világ közepe
A virágvasárnapi szentmise sajátos liturgiája a körmenettel és a
passióval Jézus szenvedésének történetét idézi fel. E nappal elkezdődik
a nagyhét, amely során Jézusnak értünk vállalt szenvedéséről és
életáldozatáról elmélkedünk. Talán nem teszem túl magasra a mércét, ha
a pálmalevelek látványos lengetése, a barkaágakkal való integetés, a
ruhák földre terítése és a lelkes hozsannázás helyett a mi Urunk
szenvedésére és annak jelentőségére szeretném irányítani a figyelmet. A
magam figyelmét és az olvasók figyelmét egyaránt. Sokan felteszik a
kérdést, hogy miért ilyen módon, azaz Isten Fiának szenvedése és halála
révén kellett történnie a megváltásnak? A kérdés hátterében ott
húzódik, hogy emberi szenvedéseink, saját szenvedésünk okát és célját
keressük. Sőt, valójában a szenvedés értelmét keressük, bár sokan eleve
kizárják, hogy a szenvedésnek lehet értelme.
Házasságra készülő jegyesek érkeztek hozzám. Egyikük gyakorolja
vallását, a másik meg sincs keresztelve. Vallási ismereteikről
érdeklődve szóba kerül Jézus személye is. A kereszteletlen ember így
szól: „Hallottam már róla.” A jelenlétükben örültem neki, hogy huszonöt
éves korára eljutott addig, hogy „már hallott” Jézusról, de aznap
estefelé, amikor magam voltam, kissé szomorúan gondolkoztam el e
kijelentésen. Mert más dolog hallani valamiről vagy részesedni benne.
Mást jelent hallani valakiről vagy ismerni őt. Mást jelent hallani
Jézusról vagy találkozni vele. Mást jelent „szóbeszédből” vagy az ő
kinyilatkoztatásából ismerni Istent. Mást jelent szépeket mondani és
hallani a szenvedés értelméről és mást jelent átélni a szenvedést.
Óriási különbség van aközött, hogy valaki látja mások szenvedését, és
aközött, hogy ő maga szenved. S bár nagy a szakadék a kettő között, ne
felejtsük, hogy a következő percben akár a másik oldalon is találhatjuk
magunkat.
Emberi értelmünk a döntő kérdésekben, az igazán lényeges kérdésekben,
például az élet, a halál és a szenvedés kérdéseiben csődöt mond. Olyan
határhoz érkezünk, amelyet nem vagyunk képesek átlépni. Tehetünk-e
mást, mint hogy elfogadjuk Isten válaszát? S ha megvan bennünk a
szándék az elfogadásra, vajon meghalljuk-e Isten feleletét? A szenvedés
értelmét firtató kérdéseinkre Isten a kereszttel válaszol. Jézus nem
kezd el beszélni a szenvedésről, hanem vállalja a szenvedést. A kereszt
a szenvedés forrása. A kereszt a szeretet forrása. És a kereszt a
feltámadás forrása. Ez Isten válasza kérdéseinkre.
Nem csodálkozom azon, ha még mindig vannak olyanok, akik mindent csak
önmagukból kiindulva tudnak szemlélni, és továbbra is ezt ismételgetik:
„De hát én miért szenvedek?” Az ilyen embereknek a következőt tudom
mondani: Az egész világ megdöbbent azon, amikor Kopernikusz
kijelentette, hogy nem a föld a világ közepe. Nem ők és nem az ő
szenvedésük a világ közepe. Lehet, hogy megdöbbennek ezen, és talán
helyénvaló is, hogy megdöbbenjenek, de nem az ő szenvedésük a világ
közepe. A világmindenség középpontjában ugyanis Jézus keresztje, az ő
szenvedés és az ő halála áll. A szenvedés titkának megértéshez nem a
magunk bajából kell kiindulnunk, hanem Krisztus szenvedéséből.
Térdeljünk le a kereszt elé és tekintsünk fel!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s
hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az
Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt,
Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló
kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon
keresztül az életre vez