Fagyosszentek
Göcsejben fagyosnapok néven tartja számon Pongrác, Szervác, Bonifác
(máj. 12, 13, 14) alakját és napjait a közép-európai, tehát a hazai
néphagyomány is. Pongrác egyébként ókeresztény vértanú (†304), Szervác
püspök (†384), Bonifác (†303) szintén mártír volt.
Évszázados paraszti tapasztalat szerinte
ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, sőt
sokszor fagyot is hoz, amely a sarjadó rügyeket, vetéseket tönkreteheti.
A szorongás olyan erős, hogy szakrális kultuszuknak nincs nyoma: még
patrociniummal, szoborállítással sem remélik, hogy jóindulatuk
megnyerhető. Egyedül Szervác a kivétel, de – mint mindjárt látni fogjuk –
tiszteletének más indítékai is vannak.
A három szenthez fűződő hagyomány így kizárólag naptári jellegű. Mindszent
idősebb népe úgy véli, hogy e szentek úgy fagytak halálra: nyomorult
betegeket a maguk ruhájába takargattak. Ezek megmaradtak, ők azonban
belehaltak a névünnepükön hirtelen támadt hidegbe. A szegedi tanyák
öregjei szerint a garabonciások valamikor el tudták űzni a fagyosszentek
haragját, mert ezekben a napokban könyvükből ráolvastak az időre.
Pereked baranyai faluban mondogatják: sok bort hoz a három ác, ha felhőt egyiken sem látsz.
A rábaközi Vág népét a környékbeliek azzal ugrasztják, hogy a fagyosszentek nevét és ünnepét furfangosan decemberre írták át. Ha májusi fagy éri a szőlőt, Eger szőlőművesei így fakadnak ki: a fagyosszentek megszüreteltek.
Ha a fagyosszentek napjaiban az idő hidegre fordult, az eleki németek trágyát égettek és félreverték a harangokat.
Kommentáld!