Az 1992-es Barcelonai Olimpiai Játékokon az atlétika történetének egyik leghihetetlenebb jelenete játszódott le.
A brit Derek Redmond egész életében arról álmodott, hogy egyszer
aranyérmet nyer 400 méteres síkfutásban. Ez az álom elérhető közelségbe
került, amint a startpisztoly eldördült a barcelonai elődöntőben. Élete
nagy versenyét futotta, és már látta maga előtt a célvonalat, ahogy a
célegyenesbe fordult. Akkor hirtelen éles fájdalom hasított a lábába.
Elszakadt jobb térdszalaggal orra bukott.
A Sports Illustrated beszámolt a drámai eseményekről:
Miközben az orvosi segítség közeledett, Redmond nagy kínlódás árán
felállt. "Állati ösztön volt" - vallotta később. Ugrálva újra elindult,
és egy őrült kísérletet tett, hogy befejezze a versenyt. Ahogy odaért a
célegyeneshez, egy nagydarab, pólóba öltözött férfi lejött a lelátóról,
félrelökött egy biztonsági őrt, odarohant Redmondhoz, és átkarolta. Jim
Redmond volt az, Derek édesapja. „Nem kell ezt csinálnod," mondta síró
fiának. „Dehogynem!" - felelte Derek. "Na, jól van akkor,- mondta Jim, -
együtt befejezzük."
Úgy is tettek. A biztonsági embereket úgy kellett lerázni, miközben a
fiú időnként az apa vállára hajtotta fejét. Derek futósávján maradva
végigfutották a pályát a csodálkozó tömeg előtt, mely aztán felállt,
üvöltött és sírt.
Derek nem aranyéremmel távozott erről a versenyről, de egy olyan
édesapa hihetetlen emlékével, aki fia szenvedését látva felkelt a
székéről a lelátón, hogy segítsen fiának befejezni a versenyt. (forrás: internet)
Kommentáld!