Ama fényes hajnalcsillag

Gyermekkorom felejthetetlen élményei között õrzöm azokat a csendes perceket, amikor az Esthajnal-csillag sziporkázó fényében gyönyörködhettem. Olyankor mindig elszabadult a képzeletem, és szinte úgy éreztem, hogy a lábaim elszakadnak a Földtõl, és mind közelebb kerülök ahhoz a csodálatos csillogáshoz, amely ebbõl a csillagból ragyogott felém. Még ma is szívesen nyugtatom rajta a tekintetemet, mert számomra csodálatosan széppé teszi az égboltot akár este, akár a kora reggeli órákban. Hajnali ragyogásában pedig olyan, mintha az éjszaka sötétje alatt megnõtt volna az alakja és a fénye. Népies Esthajnal-csillag nevét is onnan kapta, hogy a kora esti és hajnali órák legfényesebb csillagaként ragyog felénk az égboltról, állhatatos hírnökeként annak, hogy egyrészt elérkezett az este, másrészt pedig az éjszaka hosszú sötétje után a hajnal ébredése, a mind világosabbá váló nappal fénye közeledik

.

A prófétai iratok is szívesen alkalmazzák szimbólumként a Hajnalcsillagot, minden esetben egy olyan lényt jelképezve általa, aki közel áll a mindenható Istenhez. Ilyen értelemben nevezi hajnalcsillagoknak Jób is azokat a mennyei lényeket, akik teremtésbeli helyzetükbõl adódóan Isten közvetlen környezetében lehetnek. “Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának.” (Jób. 38,7.) Valószínû, hogy itt azokat jelképezi hajnalcsillagokként a Szentírás, akik Ádámhoz hasonlóan Isten elsõ teremtményei kaptak életet egy-egy teremtett világban, és így fejedelmei és képviselõi ennek a világnak Isten trónja elõtt. Ádámot is ilyen uralkodóként állította Isten az egész Föld fölé, és ebben a helyzetében a Földet és az emberi családot képviselhette volna az Isten környezetében összegyûlt Isten fiai között. A bûnbeesés miatt azonban elveszítette ezt a kiváltságos jogát és helyzetét. Mivel Édenben a tiltott fánál Sátán legyõzte az embert, ezért ettõl kezdve Sátán lett evilág fejedelme, vagyis az Isten ellen fellázadt Föld fejedelme. Ezt a pozícióját még Jézus is elismerte, amikor azt mondta, hogy “jön a világ fejedelme”. (Ján. 14,30.)

 Sátán tehát ebben a minõségében térhetett vissza a Mennybe bizonyos esetekben, mint evilág fejedelme, és így annak képviselõje. “Lõn egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr elõtt; és eljõve a Sátán is közöttük.” (Jób. 1,6.) Ennek a helyzetnek a különlegességét emeli még az a tény is, hogy teremtésbeli helyzetébõl adódóan Sátán maga is a hajnalcsillagok közé tartozott, és innen lázadt fel, és ezért innen vetette ki õt Isten. “Miként estél alá az égrõl fényes csillag, hajnal fia!?” (Ésa. 14,12.

)

Az Isten fiainak csoportjában azonban egy újabb csillag feltámadását hirdette meg az isteni jövendölés. Ez a csillag az elbukott emberi család között fog feltámadni a prófétai üzenet szerint. “Látom Õt, de nem most; nézem Õt, de nem közel. Csillag származik Jákobból, és királyi pálca támad Izráelbõl.” (IV. Móz. 24,17.) Mivel pedig ez a csillag Isten Fiaként fog támadni, ezért a származása és a születése is eltérõ lesz a többi emberétõl. Születésének isteni teremtés által kell történnie, miként a többi Isten fiainak esetében történt. Az újszövetségi Szentírás így igazolja vissza ennek a beteljesedését: “Azért a világba bejövetelekor ..... testet alkottál nékem.” (Zsid. 10,5.) “Monda pedig Mária az angyalnak; Mimódon lesz ez, holott én férfiút nem ismerek? És felelvén az angyal, monda neki: A Szentlélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged, azért ami születik is szentnek hívatik, Isten Fiának.” (Luk. 1,34-35.) Ezért mutatkozik be a Jelenések könyvében Jézus olymódon, hogy “Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága, ama fényes és hajnali csillag”. (Jel. 22,16/b.

)

Pál apostol azt mondja, hogy az emberek számára csak bizonyos esetben ragyog fel ez a “fényes és hajnali csillag”, vagyis Krisztus. “Serkenj fel, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus”. (Eféz. 5,14.) Ahogy a Hajnalcsillagot is csak az az ember szemlélheti, aki idejekorán felkel az éjszaka alvásából, akként Krisztus is csak azok számára támad fel, akik alvó állapotukból készek felébredni és felkelni.

Krisztusban, mint ama fényes hajnalcsillagban nemcsak gyönyörködhetünk, hanem az Õ szemlélése átalakító erõvel hat vissza ránk. “Mi pedig az Úrnak dicsõségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsõségrõl dicsõségre, úgymint az Úrnak Lelkétõl.” (II. Kor. 3,18.)