Felnőttek és gyermekek, öregek és fiatalok: ugyanazon társadalom tagjai, kapcsolatuk szakadatlan. A gyermek megszületik, ott állnak mellette a szülők, a felnőttek, akiktől az életét kapta, akik gondoskodnak majd neveltetéséről. Ha beteg, orvoshoz viszik, amikor eléri azt a kort, iskolába megy. Ezzel további kapcsolata alakul ki a gyermeknek a szüleivel, a felnőttekkel. Majd pedig, ha felnő, neki is hasonló kapcsolatai lesznek a nála fiatalabbakkal. Ezáltal válnak szakadatlanná a felnőttek és a gyermekek kapcsolatai.

A gyermek első élményeit tehát a családban szerzi. Amit otthon lát és hall, az indítja el jellemének fejlődését, befolyásolja érdeklődési körét. A szülő és a gyermek viszonya kihat az ifjú otthonán kívüli viselkedésére, magatartására. Nem véletlen, hogy a fiatalok keresik, igénylik az idősebbek, a tapasztaltabbak támogatását. Tőlük hallhatnak élő és régmúlt történeteket. Az öregek tapasztalatainak, ismereteinek megszerzése, azok hasznosítása gyümölcsöző „termést” ígér számukra. Az érett emberek közelsége szinte észrevétlenül formálja az ifjak magatartását, s kiváltja az idősebbek megbecsülését, tiszteletét, lehet, hogy egy ideig csak kötelességszerű lesz ez a tisztelet. Lehet, hogy ránt egyet a vállán a fiatal: ha így tartja az illem, ám legyen… Idők múltával azonban értékes tartalommal telik meg ez a viszony. Már meglátja az idősebb tanácsa mögött a célszerűséget, s eszébe jut, hogy egyszer talán ő is igényli majd gyermekétől az iránta való megbecsülést. Újszerű kapcsolatot hozhat a fiatalok és idősek között egy ifjú házaspár. A fiatalok segítése, az idősek istápolása miatt is praktikus szokás, hogy a fiatal házasok egy fedél alatt élnek egyikük vagy másikuk szüleivel.

A fiatalok azonban olykor annyira el tudnak merülni egymás szeretetében és varázsában, hogy meg sem látják az idős szülőt, de ha észreveszik és segítik is, közben oly tapintatlanok, hogy a tisztességben megőszült szülő kegyelemkenyéren érzi magát. Meglehetősen durva lelkületre vall az ilyesmi, s szinte igazolja azt a szólásmondást, amely szerint „egy édesanya akár tíz gyermeket is fel tud nevelni, de olykor tíz gyermek sem tud egy édesanyát eltartani”.

Ezeknél mutatkozik meg valójában, hogy mennyit is ér gyermeki szeretetük: a finom lelkületű, művelt, illemtudó fiatalok tudják igazából megmutatni, hogy mily sokat is ér. Legyenek tehát az ifjak tekintettel a szülőkre és a házastárs szüleire. Lehetőség szerint próbáljanak meg alkalmazkodni az évtizedek alatt kialakult házirendhez, az „ősök” szokásaihoz.

Az idősek és fiatalok kapcsolatának sajátos alakja az anyós. Külön kell vele foglalkozni, már csak azért is, mert annyi bosszantó anyós-vicc, szóbeszéd köztudott, hogy a közhiedelem szinte a boszorkányokkal helyezi egy rangra az anyósokat. Igaz, vannak anyósok, akik valóban megrontják, megkeserítik a fiatal házasok életét. Az is bizonyos, hogy az ilyen ifjúi kapcsolatnak ez semmiképp sem válik előnyére.

De gondoljuk csak meg, vajon mindenben az anyósok a hibásak? És csak ilyen anyósok léteznek? Ugye, nem? Hiszen az anyósban lévő rossz tulajdonságok talán éppúgy megtalálhatók a fiatalokban, csakhogy azt elhomályosítja a szerelem. Nos, ha mi okkal, vagy anélkül rossz véleménnyel vagyunk házastársunk szüleiről, elvárhatjuk-e, hogy házastársunk viszont szeresse a mi szüleinket? Mert ezt, ugye, mindenki elvárja?! Ennek a problémának is ott van a kulcsa, hogy mindkét részről megértést kell tanúsítani. Próbálják meg az ifjak, s bizonyára hasonló érzésekkel válaszolnak rá az idősek.

Összegezve az elmondottakat: ne pillanatnyi magatartás legyen az idősek iránti tisztelet, szeretet és segítség, mert jóformán életünk minden pillanatában kapcsolatban vagyunk az idősebb korosztállyal. Ezért is fontos, hogy az ifjak jól szívükbe véssék az idősebb korosztály iránti helyes életszemléletet. Azok nem regulák. Az ő tapasztalataik tanítsanak és intsenek. Annyi gond, baj, küszködés, amennyit ők átéltek, a fiataloknak már aligha jut osztályrészül – szerencséjükre. Az ifjúkor hibáit még ki lehet nőni, az öregeké azonban már meggyökeresedtek.. Ezért az ifjak saját magukat becsülik meg azzal, ha tisztelik és segítik az élet minden területén az idősebbeket, különösen az öregeket.