„…maradjatok meg az én szeretetemben!” (János 15:9)
Ha olyan nagy szükségünk van arra, hogy Istennel mély és
állandó kapcsolatunk legyen akkor miért nem keressük? Az egyik ok az,
hogy meg vagyunk győződve arról, hogy Isten emlékszik minden rosszra,
amit valaha is tettünk, és kész elítélni minket azért, amit éppen most
teszünk. Pedig ez nem így van. Gondolj csak bele, hogy milyen
tulajdonságai vannak egy jó barátnak: elfogad olyannak, amilyen vagy,
van ideje a számodra, minden találkozás után jobban érzed magad. Isten
pontosan azt kínálja neked ma, amit egy barátban is értékelsz: szeretne
veled lenni, sokkal inkább, mint amennyire te Ővele. „Ahogyan engem
szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én
szeretetemben.” Ha valóban megmaradunk az Ő szeretetében, akkor örömmel
telten fogunk távozni, olyannyira, hogy minden nap visszarohanunk majd
Hozzá.
A megmaradni szó azt jelenti, „otthon lenni” Isten szeretetében,
biztosan tudni, hogy családtagként elfogadnak Isten „jó nevű”
családjában. Tudod, hogy itt békességet találsz, az Ő jelenléte táplál
és gondoz. Ez egy olyan hely, ahol érzed, hogy oltalmaznak, és tudod,
hogy az egész világon ez számodra a legbiztonságosabb hely. Ez a
megmaradás a legfontosabb kapcsolat életedben. A megmaradásban keresed
Istent, vágysz rá, szomjazol rá, vársz őrá, látod őt, megismered,
szereted, meghallod őt, és válaszolsz neki. A megmaradás azt jelenti,
hogy egyre több helyet kap Isten a tetteidben, a gondolataidban és a
vágyaidban. Túl gyakran fordul elő az, hogy annyira igyekszünk tenni
valamit Istenért, hogy egyszerűen elfelejtjük élvezni társaságát. Pedig
úgy teremtett meg téged, hogy e nélkül nem vagy teljes egész. Ezért írta
Dávid: „Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a
lelkem hozzád, Istenem!” (Zsoltárok 42:2).
Kommentáld!